Kavics kaktusz pajtik - kőfestés gyerekeknek

Kavics kaktusz pajtik - kőfestés gyerekeknek

Ezek a szuper aranyos, kavics kaktusz pajtik egy pár lapos kő, egy kevés akril festék és egy pár mini cserép segítségével pillanatok alatt elkészíthetőek, még a legkisebb kreatív kezek által is! Ha szerettek természetes alapanyagokból alkotni, vagy  a kirándulásaitok során begyűjtött sok szép kavicsot szeretnétek egy vidám dekorációvá varázsolni, akkor ezt a kreatív ötletet nektek találták ki! A kavics kaktuszokkal dekorálhatjátok a kertet vagy a gyerekszobát is. Kicsi kavicsokból lehetnek a gyerek kaktuszok a nagyobbakból pedig a szülők/nagyszülők. Egy kevés színes krepp papírból virágokat is készíthettek rájuk!
Tetszett ez az ötlet? Mondd el a véleményed
Kreatív ötletek, amik esetleg érdekelhetnek:
( A mozgatáshoz használd a nyilakat vagy a pöttyöket )
Varázslatos vízen kinyíló papír virágok egyszerűen
Ha szeretnél egy különleges "varázslatos" ajándékot készíteni szeretteidnek, akkor ezeket a csodás, víz hatására kinyíló papír virágokat neked találták ki! Szuper egyszerű őket elkészíteni: semmi más nem kell hozzájuk csak egy normál A4-es fehér papírlap , színes ceruzák és egy körző ( vagy két kör alakú tárgy amit körberajzolhatsz ). Ennek a remek videó bemutatónak a segítségével nem csak azt tanulhatod meg, hogy hogyan tudod őket elkészíteni, hanem meg is nézheted a virágokat kinyílás közben. Kreatív ötlet ugye? Bármilyen szívhez szóló üzenetet írhatsz a virágokba így még szebb lehet a meglepetés, és természetesen a virágok kinézetét is ízlésed / tudásod szerint alakíthatod. . . . Kattints ide a részletekért és leírásért!
Vízbe merített virágok - különleges tavaszi dekoráció
Ezek a gyönyörű, különleges (tavaszi) virágos dekorációk, villámgyorsan elkészíthetőek, nem kell hozzájuk más csak egy flakon desztillált víz (nagy áruházak autós részlegén lehet kapni) egy pár szép friss (vagy mű) virág / virágfej , egy üveg váza (vagy pohár) és pár szem üveg dekor kavics. Kreatív ötlet ugye? Ezzel a technikával nem csak egy különleges romantikus /tavaszias hangulatú dekorációt alkothatsz fillérekből villám gyorsan egy közelgő ünnepre, alkalomra, vagy romantikus vacsorára, de egy kis természetet is csempészhetsz az otthonodba mindenféle virágkötészeti tudás nélkül! . . . Kattints ide a részletekért és leírásért!
Tyúkanyó és csibéi főtt tojásokból - húsvéti előétel
Szeretnél egy igazán különleges és jópofa tojásos előételt készíteni (húsvétra), ami remekül megy egy finom salátához? Ha igen, akkor készítsd el ezt az aranyos főtt tojásokból készült csirke családot: tyúkanyót és csibéit! Az elkészítésük rendkívül egyszerű: csak főtt tojásokra egy kis piros paprikára,néhány szem borsra, és pár karika répára lesz hozzá szükséged. Kreatív ötlet ugye? A tyúkanyót készítheted úgy is, hogy hasonlóan a  csibék tojásaihoz óvatosan félbevágod és a sárgájából készítesz egy finom tojáskrémet, majd azt töltöd vissza (a csibék is készülhetnek hasonló módszerrel ha nem szimpatikus ez a technika). . . . Kattints ide a részletekért és leírásért!
Tájak,évszakok,állatok - vízfestés lépésről lépésre - Peter Sheeler
Szeretnél megtanulni vízfestékkel festeni? Örülnél ha végignézhetnéd egy vízfestmény elkészülésnek fázisait lépésről lépésre? Szeretnél különleges vízfestési technikákat ellesni egy híres művésztől? Ha a válaszod igen, akkor Peter Sheeler festőművész videó csatornáját ajánljuk neked, ahol többféle témájú és hangulatú vízfestmény elkészülését nézheted végig lépésről-lépésre részletesen, így akár te is követheted a művész kézmozdulatait és technikáit! Találsz itt tananyagokat az egészen egyszerűtől a kicsit bonyolultabbakig, mind egytől-egyig gyönyörű! (Vízfestéshez használj akvarell papírt!) Kérlek az EREDETI NYELVÉN megtekintésre kattints, hogy el tudd indítani a videókat! . . . Kattints ide a részletekért és leírásért!
Gyönyörű textil hatású kaspók betonból és törülközőből
Nagyon szeretjük az olyan egyszerű és stílusos kerti dekorációs ötleteket, amik nem szokványosak! Ilyenek ezek a textil hatású beton kaspók is, amik bármilyen hihetetlen, de egy kimustrált (pamut) törülköző és egy kevés (előre kevert) beton segítségével pillanatok alatt  elkészíthetőek mindenféle  kreatív hobby tudás nélkül is!  A betonból készített textil hatású ültető tálak tökéletes hangulatos kültéri dekorációk lehetnek a kertedben! Ez a videó útmutató megtanítja majd neked,hogy hogyan készítheted el a saját kaspóidat különböző méretben és formában törülközőkből és előre kevert (estrich)por betonból! (Lefóliázva, napsugárzástól óvva, hagyd kötni a betont legalább pár napig!) . . . Kattints ide a részletekért és leírásért!
Kosárfonás újságpapírból ( papírfonás lépésről lépésre )
Tagadhatatlanul egyik nagy kedvencünk a papírfonás, hiszen ezzel a remek kreatív újrahasznosítási technikával fillérekből csodálatos és praktikus tárolókat lehet készíteni egyszerűen, olyan méretben és formában amilyenre éppen szükségünk van! Legyen szó egy klassz játéktároló kosárról a gyerekszobában, vagy éppen apró színes húsvéti kosrákákról ezzel a szuper technikával nincs előtted lehetetlen! Nézd meg ezt a remek lépésről-lépésre videó útmutatót, amiben azt tanulhatod meg, hogy hogyan kell elkészíteni ezeket az egyszerű papírfonott kosárkákat és a kosárfonáshoz szükséges alap papír szálakat / csöveket. . . . Kattints ide a részletekért és leírásért!
Lebegő virág kiöntő csésze
Szeretnél idén tavasszal egy igazán gyönyörű és különleges dekorációt készíteni, ami garantáltan a sárga irigységet hozza bárkire aki ránéz? Ha igen, akkor egy teáscsésze, egy csészealj, egy villa és némi ragasztó segítségével készítsd el te is ezt a gyönyörű  lebegő hatású virágokat kiöntő csészés dekorációt! A virágok lehetnek igaziak vagy művirágok is, sőt ha igazán költséghatékony ( és egyedi ) megoldást szeretnél a készítheted te magad is őket ( különböző filléres alapanyagból ) virágos kreatív ötleteink segítségével! Remekül mutat bármely vintage / shabby chic stílusú otthonban, de akár a húsvéti dekorációt is kiegészítheted vele (a csészéből ömölhetnek színes húsvéti tojások is!) . . . Kattints ide a részletekért és leírásért!
Egyszerű tavaszi koszorú gombos filc virágokkal - tavaszi dekoráció
Szeretnél idén tavasszal / húsvétkor egy igazán vidám és egyszerű koszorút készíteni, ami ráadásul nem is kerül sokba, és minden évben újra és újra előveheted? Készítsd el ezt a gyönyörű filc virágos natúr koszorút! Ez a tavaszi koszorú nem csak vidám,  és különleges, de a virágok sem fognak soha elszáradni rajta, így egy szuper tavaszi dekorációt készíthetsz, ami örök életű! Kreatív ötlet ugye?  Természetesen bármilyen színben készítheted a filc virágos és gombos koszorút, ami passzol az otthonodhoz, és a virágok elkészítési  technikáját alapul véve bármilyen más (tavaszi) ünnepre is készíthetsz filc virágos díszeket! . . . Kattints ide a részletekért és leírásért!
Villanykörte méhecskék - újrahasznosított izzókból
Ha szeretnél idén tavasszal a gyerekekkel egy igazán vidám kreatív ötletet  megvalósítani, akkor ezeket a jópofa, villanykörtéből készült méhecskéket (dongókat) nektek találták ki! Aranyosak ugye? Az elkészítésük rendkívül egyszerű, és nem csak egy vidám tavaszi dekorációt készíthettek el általuk, de egy pár régi, kiégett izzót is újrahasznosíthattok, amivel a Földünknek is segítetek! Természetesen hasonló technikával villanykörtékből bármilyen más rovar / bogár vagy állat is készíthető ( pl.: katicabogár vagy éppen húsvéti nyuszi ). A villanykörte méhecskék szárnyához nem csak pipatisztítót ( zsenília drótot) használhattok, egyszerű fehér papírból is kivághatjátok őket, vagy egy merevebb átlátszó műanyag lapból is készülhetnek. . . . Kattints ide a részletekért és leírásért!
Filc játék kert - filc gyümölcsökkel és zöldségekkel
Ha szeretnéd a gyermeked a kertészkedés örömeire tanítani, akkor ezt a szuper, filcből készült játék kertet neked találták ki! Kreatív ötlet ugye? Természetesen a filc kert kültéren és beltéren is használható, így amíg te az igazi kertet teszed rendbe, az apró gondos kezek a filc kerttel foglalhatják el magukat a föld ízének felfedezése helyett.  A játék föld régi harisnyanadrágból is készülhet (barna filc helyett), és bármilyen filc zöldséget / növényt "termeszthettek" benne ami csak eszetekbe jut , de a műanyag játék zöldségek és gyümölcsök is tökéletesek hozzá. Tovább is fejlesztheted a kertet tanuló játékká, ha minden zöldséghez és gyümölcshöz készítesz "ültetőtáblát" (a növény képével, nevével esetleg a számával) így a gyerekek játszva tanulhatnak.
. . . Kattints ide a részletekért és leírásért!
Húsvéti csibék főtt tojásból - majonézes tojáskrémmel
Ha idén húsvétkor szeretnél egy igazán, aranyos vicces előételt tálalni, amit ráadásul elkészíteni is szuper egyszerű ? Ha igen , akkor próbáld ki ezeket a főtt tojásokból készült csibéket, amikhez a saját tojás sárgájukból készült egy majonézes tojáskrém töltelék. A csőrük répából van és egy réteg friss snidlingen pihennek. Kreatív ötlet ugye? Természetesen nem csak húsvétkor készítheted el őket, bármilyen alkalomból meglepheted vele a családodat, vagy egyszerűen feldobhatsz velük egy ünnepi összejövetelt is. . . . Kattints ide a részletekért és leírásért!
Papír bonbon csoki tulipán csokor egyszerűen - kreatív ajándék
Ez a gyönyörű papír tulipán csokor nem csak szépségével okoz majd örömet, hiszen minden egyes virágban egy-egy szem csokoládé bonbon rejlik. Kreatív ötlet ugye? Ráadásul elkészíteni sem olyan nehéz mint, ahogyan az első ránézésre tűnhet: csak egy pár szem finom csokoládé bonbonra, némi színes papírra és hurkapálcára lesz hozzá szükséged. Ez a gyönyörű bonbon tulipán csokor  remek ajándék lehet anyák napjára, nőnapra, Valentin-napra, ballagásra vagy bármilyen más ünnepi alkalomra. A papír bonbon virágok ingyenesen letölthető és nyomtatható sablonját is megtalálod majd a külső oldalon (a letöltő link működésre bírásához nálunk az EREDETI NYELVÉN gombot válaszd! ) . . . Kattints ide a részletekért és leírásért!
Gömb formájúra nyírt bokrok fonalból
Ha mindig is vágytál a gömb formájúra nyírt buxus bokrokra de eddig elérhetetlenek voltak számodra, vagy csak nincs időd/lehetőséged az élő bokrok formára nyírásával és gondozásával  foglalkozni, akkor ezeket a szuper, zöld színű fonal pomponból készült dekorációkat neked találták ki! Kreatív ötlet ugye? Ezek a pompon fonal buxusok / bokrok nemcsak, hogy sosem hervadnak el, de az év bármely szakaszában tökéletes dekorációt vagy ajándékot készíthetsz belőlük, legyen az bármilyen alkalom! (Képzeld csak el karácsonyra feldíszítve, vagy vidám színekkel húsvétra, de egy elegáns esküvőn is tökéletes lehet! Végtelen a lehetőség! ) . . . Kattints ide a részletekért és leírásért!
Akril festés lépésről lépésre - videó tananyagok kezdőnek és haladóknak
Szeretnél megtanulni akrilfestékkel tájat/fákat és virágokat festeni? Örülnél ha végignézhetnéd egy-egy ilyen gyönyörű, élénk színű, dekoratív és különleges akrilfestmény elkészülésnek fázisait lépésről lépésre? Szeretnél különleges akrilfestési technikákat ellesni egy híres művésztől? Ha a válaszod igen, akkor ezt a youtube videó csatornát ajánljuk neked, ahol többféle témájú és hangulatú akrilfestmény elkészülését nézheted végig lépésről-lépésre részletesen, így akár te is követheted a művész kézmozdulatait és technikáit! Tananyagokat az egészen egyszerűtől a haladó szintig találsz majd. Kérlek az EREDETI NYELVÉN megtekintésre kattints nálunk a videók működésre bírásához! . . . Kattints ide a részletekért és leírásért!
Hogyan növesszünk rózsabokrot rózsacsokorból krumpli segítségével
Ha kaptál egy gyönyörű friss rózsa csokrot (szülinapodra,névnapodra vagy anyák napjára) és szeretnél belőle rózsabokrot növeszteni, akkor ezt a szuper egyszerű, ötletes  megoldást neked találták ki! Ez a rózsa szaporítási módszer rendkívül egyszerű, csak egy átlagos krumplira lesz hozzá szükséged, egy frissen levágott (és 1 évnél nem öregebb) rózsaszárra, valamint egy cserép földre amibe el tudod majd ültetni. Kreatív ötlet ugye? Természetesen ez a módszer a már meglévő rózsabokraid szaporítására is tökéletes! Ha nem vagy még profi kertész, ez a módszer akkor is kiváló választás, hiszen a siker garantált! . . . Kattints ide a részletekért és leírásért!
Tavaszi virágok textilből - textil nárciszok ( 3 különféle módon )
Ennek a remek kreatív útmutatónak a segítségével te is könnyedén elkészítheted ezeket a soha el nem hervadó, gyönyörű textil nárciszokat szinte pillanatok alatt! Az sem baj ha nincs varrógéped hiszen ezeket a csodaszép tavaszi anyag virágokat kézzel is  egyszerűen megvarrhatod. Ez a textil nárcisz csokor remekül mutat a tavaszi / húsvéti dekoráció részeként ( egy szép virágcsokorban, szalvétagyűrűként vagy koszorúra tűzve ), de akár ( anyák napi ) ajándéknak is tökéletesek. Ráadásul ezen a szuper kreatív honlapon rögtön háromféle különböző varrási módszert is találhatsz a  nárciszok elkészítéséhez. . . . Kattints ide a részletekért és leírásért!
Katica ház (katica hotel) fából - hasznos rovarok a kertben
Szereted a környezetbarát öleteket és  a vegyszermentes kertészkedést? Szeretsz barkácsolni? Csalogasd a kertedbe a hétpettyes katicákat ezzel a  fából készült katica házzal (katica hotellal)! A kifejlett katicabogarak, és a lárváik is igen hasznosan pusztítják a levéltetveket, a szövőatkákat és pajzstetveket.  A katicabogár egyedei egy nap akár 180 levéltetvet is képesek elfogyasztani! ( Lárváik pedig akár nyolcszázat is képesek megenni!)  Ezen a remek barkács honlapon megtalálod majd a fa katica házikó alaprajzát (a méretek hüvelykben vannak megadva. 1 inch= 2.54cm) és az összeszerelési útmutatóját is! Ha elkészült a katica házikód, töltsd meg szalmával vagy száraz falevéllel! . . . Kattints ide a részletekért és leírásért!
Egyszerű rézvirágok papírból (ingyenes nyomtatható sablon)
Ezek a szépséges rézvirágok, hihetetlen, de rendkívül egyszerűen,egy nyomtató egy kis kréta és egy olló segítségével pillanatok alatt elkészíthetőek. Szépek ugye? A papír rézvirágok tökéletesek lehetnek a tavaszi vagy nyári dekorációd részeként vagy egy kedves (anyák napi) papír virág csokor / ballagási csokor részeiként is! Kreatív ötlet ugye? Ezek a papír rézvirágok egy egyszerű ingyenes nyomtatható sablon segítségével (amit >>ide kattintva<< tölthetsz le) és ezzel a szuper videó útmutatóval akár a kisebb kreatív kezek által is egyszerűen elkészíthetőek. . . . Kattints ide a részletekért és leírásért!
Papír virágcsokor kéz és láblenyomatokból - kreatív ajándék
Ezek a vidám színes papír virágok picurka kéz- és láblenyomatokból készültek, ami tökéletes (emlékbe is eltehető) ajándékká teszi őket, legyen szó akár anyák napjáról,apák napjáról, nőnapról vagy bármilyen jeles alkalomról. Kreatív ötlet ugye? A papír kéz- és láb lenyomat virágcsokor elkészítse rendkívül egyszerű, így akár a kisebb gyerekekkel is bátran belevághattok az elkészítésébe. Készíthetitek a kézlenyomat és láblenyomat papír virág csokrot bármilyen vidám tavaszias színben, egészen biztosan remekül mutat majd! Képeslapként, faliképként és vázába téve is mutatós! . . . Kattints ide a részletekért és leírásért!
50+ Egyszerű és aranyos tálalási ötlet (válogatós gyerekeknek)
Szeretnél az unalmas hétköznapi ételek helyett egy kedves, megmosolyogtató ételt tálalni a gyerekeidnek vagy párodnak? Nézd meg ezt a remek gyűjteményt amiben nem csak 1 de rögtön 50+! különböző egyszerűen elkészíthető szuper aranyos (és változatos) kreatív ötletet találhatsz a különböző gyümölcsök, édességek, zöldségek és egyéb ételek tálalására! Ez a kreatív étel tálalási ötletgyűjtemény nagyon jól jöhet ha a gyermeked kifejezetten válogatós, ha szeretnél vele újdonságokat megismertetni, vagy ha szeretnél egyszerűen csak mosolyt csalni az arcára! Gyerekzsúrokhoz, nagyobb party előétel kínáló tálakhoz is rengeteg klassz ötletet találhatsz itt! . . . Kattints ide a részletekért és leírásért!
Papír harmonika virágok - papírhajtogatással
Ezek a dekoratív papír virágok villám gyorsan (és rendkívül egyszerűen) fillérekből elkészíthetőek, egy kis színes papír segítségével (egyszerű harmonika origami hajtásokkal). Kreatív ötlet ugye? A papír harmonika  virágok tökéletes ajándékok lehetnek bármilyen alaklomra (legyen az szülinap,anyák napja, apák napja vagy éppen egy névnap) , de nem csak ajándékként hanem buli dekorációként is nagyszerűen felhasználhatóak (hiszen bármilyen méretben készülhetnek!). A virágokat kreatívan fel is turbózhatod, ha a közepükre egy-egy szem csokoládé bonbont / gombot vagy más dekorációs elemet / ajándékot ragasztasz! . . . Kattints ide a részletekért és leírásért!
Sütemény díszítési technikák - cupcake vajkrém virágok
Szeretsz sütni? Van egy szuper alap muffin (cupcake) recepted, amit szeretnél egy kicsit feldobni egy elegáns/tavaszi hangulatú ötlettel? Ebben a remek szöveges és videó útmutatóban most azt tanulhatod meg mestercukrászoktól, hogy hogyan kell elkészíteni ezeket a csodaszép tavaszi virágos süteményeket házi vajkrémből. Szépek ugye? Ha van már cukrász zsákod, és szeretsz különleges süteményeket készíteni ajándékba vagy megrendelésre, akkor ezt a szuper ingyenes cukrász mesterkurzust imádni fogod! A vajkrém virágok elkészítse ugyanis egyáltalán nem olyan nehéz, mint ahogy az első ránézésre tűnhet, sőt! . . . Kattints ide a részletekért és leírásért!
Rózsa alakú pont fülbevaló papírból egyszerűen (ékszerkészítés)
Néha a legegyszerűbb kreatív ötletek a legszebbek, legkifinomultabbak! Ilyen ez a csodaszép, és egyszerűen elkészíthető, papírból! készült rózsa alakú mini (pont) fülbevaló is, ami bármilyen egyszerűbb vagy különlegesebb alkalmi elegáns (pl.: esküvői vagy ballagási) ruhát remekül fel tud dobni! Ez a csodás élethű rózsás, púderes színvilágú pont füli pillanatok alatt elkészíthető, meg fogsz lepődni milyen egyszerű! Nézd meg ezt a remek lépésről-lépésre videó útmutatót és készíts el egyet te is magadnak, vagy ajándékba barátaidnak /rokonaidnak bármilyen jeles alkalomra! (Az alap papír kör átmérője kb 2,5 cm) . . . Kattints ide a részletekért és leírásért!
Papír csillagok - buli dekorációk (nyomtatható sablonnal)
Ha szeretnél egy fillérekből villámgyorsan elkészíthető buli vagy gyerekszoba dekorációt, akkor ezeket a papír csillagokat (medalionokat) neked találták ki! A papír csillagok összeállítása  rendkívül egyszerű: nyomtasd ki a (3 különböző) sablont , a pontoknál fűzd össze cérnával,majd a két végét kösd össze és már kész is! Természetesen az alap csillag /virág sablont használva bármilyen méretben és színben elkészítheted ezeket a gyönyörű papír party/buli dekorációkat, az egészen kicsi (karácsonyfadísz) mérettől az óriási fali dekorációkig. Tökéletes lehet elegáns színekben esküvői dekorációhoz, de vidám színekben szülinapi vagy farsangi dekorációnak is remek! . . . Kattints ide a részletekért és leírásért!
Csokis méhecskék felezett (sárga)barack befőttből / konzervből
Ezek a szuper aranyos méhecskék fél (konzerv vagy befőtt) (sárga)barackokból készültek egy kis mandulapehely és csokoládé tortabevonó segítségével. Aranyosak ugye? A csokihoz kinyomó /cukrász zsákot magad is könnyen készíthetsz, ha levágod a sarkát egy egyszerű uzsonnás zacskónak. Természetesen a barack méhecskék nem csak önmagukban fogyaszthatóak egy kedves (tavaszi) desszertként, hanem bármilyen már általad jól ismert torta recepttel is kombinálhatod őket: remekül mutatnak gyümölcstortákon, barackos tortákon de csokitortán is! (Rengeteg magyar torta receptet találhatsz a nosalty.hu-n) . . . Kattints ide a részletekért és leírásért!
Selyempapír virágok egyszerűen ( többféle szirommintával )
Ennek a remek kreatív ötletnek és a szirom sablonoknak a segítségével te is könnyedén, fillérekből elkészítheted ezeket a gyönyörű (selyem)papír virágokat egy különleges alkalomra,legyen az akár esküvő, akár ballagás, egészen biztosan gyönyörűen fognak mutatni! Természetesen nem csak virágcsokorként / ajándékként  használhatóak, a szürke hétköznapok színesítésére is tökéletesek pl. a tavaszi dekoráció részeként. Ennek a szuper sablonnak a segítségével: rózsa,dália,százszorszép, bazsarózsa, krizantém és pipacs virágokat készíthetsz. Szépek ugye? Ha nincs kéznél selyempapír, normál papír szalvétából is készítheted őket! . . . Kattints ide a részletekért és leírásért!
Virágok quilling (papírcsík) technikával - szirmok és levelek
Ennek a remek honlapnak a segítségével azt tanulhatod meg, hogy hogyan kell elkészíteni ezeket a gyönyörű, qulling (papírcsík) technikával készült 3 dimenziós virágokat. Remek kiegészítője lehet a húsvéti dekorációnak, vagy tavaszra is dekorálhatod egy pár ilyen gyönyörűséggel az otthonod! Hihetetlen de nem kell hozzá semmi más csak papír! :) Szép ugye? . . . Kattints ide a részletekért és leírásért!
Egyszerűen elkészíthető papír virág csokor anyák napjára
Ez a szépséges papír virág csokor (még a legkisebb gyerekek által is) rendkívül könnyen elkészíthető, és remek ajándék lehet bármilyen alkalomra (anyák napjára, névnapokra, szülinapokra), de a tavaszi dekoráció részeként is gyönyörűen mutat! A csokrokat átköthetitek egy szép masnival, de akár egy konzervdobozból készült "vázát" is alkothattok hozzá. A papír virág csokor készülhet bármilyen szép (vagy maradék) színes papírból, de használhattok a virágokhoz akár régi karácsonyi csomagolópapírokat is! A virágcsokrot kiegészíthetitek egy kedves verssel / személyes üzenettel / fotókkal / csokikkal hogy még személyesebb legyen az ajándék! . . . Kattints ide a részletekért és leírásért!
Mini virágos üvegház műanyag poharakból - ötlet gyerekeknek
Szeretnéd megtanítani a gyerekeket  játékos formában a természet szeretetére? Szeretnétek megfigyelni ahogy egy napraforgó mag életre kel? Készítsétek el ezt az aranyos miniatűr "üvegházat" 2 db műanyag pohár és egy kis színes papír (vagy dekorgumi) segítségével. Kreatív ötlet ugye? A mini műanyag pohár üvegházat díszítő kedves mosolygós napraforgó ingyenesen letölthető sablonját megtalálhatod majd a külső honlapon (a működésre bírásához kérlek válaszd az EREDETI NYELVÉN gombot). Az alsó poharat töltsétek meg virágfölddel, ültessetek bele egy (csíráztatható) magot ,spricceljetek rá egy kevés vizet és figyeljétek, ahogy a kis növény kikel! (a poharakat ne szedjétek szét a folyamat alatt!) . . . Kattints ide a részletekért és leírásért!
Papír harmonika pillangó füzér
Szeretnél egy szép, színes, könnyen elkészíthető tavaszi dekorációt készíteni a gyerekekkel? Próbáljátok ki ezeket a gyönyörű papír (harmonika) hajtogatással készült pillangókat! Az elkészítésük rendkívül egyszerű: 2 db háromszög alakúra levágott színes papírt harmonika alakúra kell hajtogatni, majd középen egy pipatisztítóval (zsenília dróttal) összefogni, és kész is a lepke! Készíthetsz belőle egy egész pillangó füzért, de önmagában is szép. Használhatod a gyerekszoba dekorációhoz vagy a húsvéti asztal díszeként, mindenhogy szépen mutat! . . . Kattints ide a részletekért és leírásért!
Gyönyörű hideg porcelán rózsa csokor kaspóban házilag
Imádjuk a házi készítésű hideg porcelán gyurmát, hiszen csodaszép dolgokat lehet belőle készíteni, mint például ez a gyönyörű mini rózsa csokor, ami sosem hervad el! Ez a levegőre keményedő gyurmából készült csokor tökéletes ajándék lehet bármilyen alkalomra, legyen szó akár szülinapról,névnapról,esküvőről,ballagásról,vagy anyák napjáról. természetesen nem csak ajándéknak, hanem dekorációnak is tökéletesek,  hiszen egy kis temperával színezve a házi hideg porcelánt olyan virágokat készíthetsz a csokorba, amilyet csak szeretnéd! A rózsacsokor elkészítésében ez a remek lépésről lépésre videó útmutató lesz segítségedre! . . . Kattints ide a részletekért és leírásért!
Papír nárcisz koszorú egyszerűen ( fültisztító pálcikákkal )
Szeretnél a gyerekekkel idén tavasszal egy igazán különleges, gyönyörű és mégis fillérekből egyszerűen elkészíthető koszorút készíteni? Készítsétek el ezt a szépséges papír nárcisz koszorút egy kis fehér és sárga papír, néhány csepp sárga ételszínezék, és egy pár fültisztító pálcika segítségével! Kreatív ötlet ugye?  Ez a virág koszorú garantáltan remekül fog mutatni az ajtón de akár a húsvéti ünnepi asztal dísze is lehet! Természetesen a papír koszorút nem csak nárciszokkal díszíthetitek, választhattok másfajta virágokat is >>virágos kreatív ötleteink<< közül. . . . Kattints ide a részletekért és leírásért!
Ültető tábla kavicsból - kreatív kerti növény jelölő
Szeretsz kertészkedni? Néha elfelejted, hogy melyik sorba mit ültettél? Ezt a szuper kreatív ötletet, a festett kő növény jelölőket imádni fogod! Ezek a csodás növény jelölő kavicsok hosszú életűek, praktikusak és az elkészítésük is remek móka (akár saját magad készíted, akár a gyerekekkel alkottok párat). A kerti virág jelölő "tábla" kavicsok elkészítse rendkívül egyszerű: tisztítsd és zsírtalanítsd le a festendő kavicsot, alapozd le akril festékkel, írd rá a jelölni kívánt kerti növény nevét alkoholos filccel, majd akril festékkel dekoráld tovább tetszés szerint. (A tartósság kedvéért le is lakkozhatod őket.) Egészen különleges kerti kavics jelölőtáblákat is készíthetsz ha virágokat decoupage-olsz rájuk! . . . Kattints ide a részletekért és leírásért!
Színes tavaszi papír virágok - jácintok
Ezek a gyönyörű színes tavaszi virágok ( jácintok ) színes papír csíkok segítségével készültek szuper  egyszerűen, a quilling ( papírcsík ) technikához hasonló feltekercselős módszerrel. Ennek a remek videó bemutatónak a segítségével most ti is könnyedén elkészíthettek ezeket a gyönyörű és vidám virágokat / jácintokat a gyerekekkel a tavaszi dekorációhoz, vagy egy szép színes anyák napi csokor részeként, de más alkalmakra is tökéletes lehet! Bármilyen maradék színes papírból is készítheted a virágokat, egészen biztosan remekül fognak mutatni, és sosem hervadnak el! . . . Kattints ide a részletekért és leírásért!
Tavirózsás tárolók szalvétákból - szalvéta hajtogatás
Ha szeretnél tavaszra vagy éppen a közelgő esküvődre / szülinapi bulidra egy gyönyörű asztaldíszt / teríték kiegészítőt ( amibe kedves meglepetéseket tehetsz a vendégeidnek ), vagy csak szeretnéd feldobni a húsvéti dekorációdat egy jópofa édesség tálkával, akkor ezt a remek szalvéta hajtogatás videó bemutatót neked találták ki! Ezeket a gyönyörű szalvéta tavirózsákat egy üveg pohár és egy átlagos szalvéta segítségével szinte pillanatok alatt el lehet készíteni. Készítheted a tavirózsa tárolókat elegáns fehér / pasztell színekben, de egészen vidám szalvétákból is szépen mutat. Természetesen alapanyagnak nem csak szalvétát használhatsz, hajtogathatod őket papírból is. Kreatív ötlet ugye? . . . Kattints ide a részletekért és leírásért!
Életfa medál házilag drótból és féldrágakövekből
Te is találkoztál már kreatív vásárokon ezekkel a csodás Életfát ábrázoló drót medálokkal / nyakláncokkal ugye? Ennek a remek lépésről-lépésre videó bemutatónak köszönhetően, te is könnyedén elkészítheted őket, egy fém karika, egy kevés drót és féldrágakövek (vagy kristály gyöngyök) segítségével. Ez a csodás életfát ábrázoló drót ékszer remek ajándék lehet bármilyen ünnepre / alkalomra, ráadásul remekül mutat bármilyen színben/méretben! Készítheted hideg (kékes-zöldes) színekkel ezüst alapra, vagy meleg (őszies) színekkel arany / bronz dróttal, egészen biztosan csodásan mutat majd! Imádunk drót ékszereket készíteni, hiszen olyan csodásak,különlegesek (és egyszerűek)! . . . Kattints ide a részletekért és leírásért!
Szépséges térbeli tavaszi virágos pop-up képeslap papírból
Ez a csodálatos, tavaszi hangulatú, virágos, felugró (pop-up) képeslap, remek ajándék lehet bármilyen jeles alkalomra, legyen szó akár névnapról, nőnapról vagy anyák napjáról! Dóbiász Anikó ebben a remek lépésről-lépésre videó bemutatóban, azt fogja bemutatni neked, hogy hogyan tudod pillanatok alatt ( akár kisebb gyerekekkel együtt is) elkészíteni ezt a csodás térbeli virágos papír képeslapot. A 3D virágos papír képeslapok /üdvözlőlapok  bármilyen színben remekül mutatnak, így nem csak vidám tavaszi képeslapként, hanem akár stílusos (és egyben filléres) esküvői meghívóként is remekül használhatóak! . . . Kattints ide a részletekért és leírásért!
Vintage tavaszi dekoráció papírmasé tojással és élő virágokkal
Szeretnél egy igazán különleges, stílusos vintage/skandináv hangulatú tavaszi / húsvéti dekorációt készíteni fillérekből? Próbáld ki ezt a remek kreatív ötletet, az újságpapírból készült papírmasé tojást! A papírmasé tojások elkészítéséhez használhatsz tapéta vagy PVA ragasztót is, de házi csirizzel (liszt+víz) is tökéletesen működik! Ha élő virágokat szeretnél bele ültetni (ahogy a videó bemutatóban is láthatod) a tojások belsejébe tegyél egy (befőttes) üveget és ebbe ültesd vagy tedd a vágott virágokat, így a tavaszi/húsvéti dekorációd sokáig szép marad majd az öntözés ellenére is, és igazi éke lesz otthonodnak! Természetesen az élő virágos papírmasé húsvéti tojásokat nem csak fehérben készítheted! . . . Kattints ide a részletekért és leírásért!
Tészta lepkék - pillangók masnitésztából
Ezek a vidám, színes lepkék masnitésztából készültek. Kreatív ötlet ugye? Ezek az aranyos, tészta pillangók  nem csak arra jók, hogy a (lejárt szavatosságú) tésztádat kreatívan újrahasznosítsd, de  ilyen gyönyörű tavaszi képeslapokat/képeket is alkothattok velük fillérekből, amikből később remek óvoda dekoráció vagy akár anyák napi képeslap is lehet! Készíthetitek a lepkéketgyerekekkel bármilyen vidám színben, és természetesen más tészta elemekkel is kiegészíthetitek az így kapott  képeslapot. (pl: tehettek rá penne tésztából kirakott margarétákat, spagettiből készített füvet, vagy kagylót tésztából készített nyuszikat). . . . Kattints ide a részletekért és leírásért!
Krepp papír vízililiomok
Ha szereted a virágokat, és szeretnél egyet ami soha sem hervad el, készítsd el ezeket a gyönyörű krepp papír vízililiomokat. Rendkívül egyszerűen / gyorsan elkészíthetőek és szépen mutatnak bármilyen esküvői vagy tavaszi dekoráció részeként. Természetesen nem csak tavasszal dekorálhatod velük otthonod, bármilyen más vidám, évszakhoz illő színben készülhetnek. Ha szeretnél többféle virágot készíteni próbáld ki a krepp papír pünkösdi rózsákat is! . . . Kattints ide a részletekért és leírásért!
Kiszínezhető 3D papír virágok - nyomtatható mintaívvel
Ha szeretsz színezni és már unod az egyszerű színezőket,akkor próbáld ki ezeket a gyönyörű, térbeli, virággá alakítható lapokat! Kreatív ötlet ugye? A virágokat  tetszésed szerint színezheted (vagy festheted) és az így elkészült műalkotásokkal egyszerűen dekorálhatod is otthonodat (tavasszal) ! ( így rögtön két legyet üthetsz egy csapásra! ) Erről a remek kreatív honlapról ingyenesen letöltheted majd a 3D virágos színezőlapokat, plusz egy részletes összeállítási útmutatót is találhatsz hozzá! . . . Kattints ide a részletekért és leírásért!
Tavaszi faliképek CD lemezekből ( decoupage technikával )
Gondoltad volna, hogy ezek a gyönyörű tavaszi hangulatú faliképek CD lemezekből készültek? Pedig így igaz! Ezzel a szuper kreatív ötlettel, nem csak egy pár régi kidobásra ítélt CD lemezt hasznosíthatsz újra, de egy gyönyörű tavaszi dekorációt vagy ajándékot is készíthetsz szinte fillérekből! A trükk a  decoupage  technikában rejlik, és a megfelelően fedő alapozó festésben ( amihez bármilyen fehér akril festéket használhatsz). Ha nincs pénzed / lehetőséged decoupage ragasztót vásárolni helyettesítheted vízbázisú lakkal, vagy házi készítésű papírragasztóval (csirizzel) is (víz+liszt). . . . Kattints ide a részletekért és leírásért!
Virágos tavaszi váza befőttes üvegből házilag (újrahasznosítás)
Van egy pár kallódó befőttes üveged a ház körül, amit szeretnél kreatívan és stílusosan újrahasznosítani? Próbáld ki ezt a kreatív ötletet, és készíts belőlük egy kevés akril festék segítségével ilyen csodaszép praktikus levendula mintás vázákat! A levendulás vázák elkészítése egyáltalán nem olyan nehéz, mint az első ránézésre tűnhet, ennek a remek lépésről-lépésre festési útmutatónak köszönhetően, akkor is gyerekjáték lesz megfestened őket, ha még sohasem festettél ezelőtt! Ezek a gyönyörű befőttes üveg vázák remek vintage hangulatú dekorációk lehetnek otthonodban bármilyen évszakban , nem csak  tavaszi/húsvéti dekorációként tökéletesek! . . . Kattints ide a részletekért és leírásért!
Virág alakú mécsestartók kávés kapszulákból
Rengeteg kávés kapszula héjad van, amit szeretnél kreatívan újrahasznosítani? Szeretnéd az otthonodat fillérekből dekorálni? Próbáld ki ezt a szuper, kreatív ötletet: a kávés kapszulákból készült virág alakú mécsestartókat! Szépek ugye? Ráadásul az elkészítésük is hihetetlenül egyszerű: csak egy pár üres alumínium kávés kapszulára és egy befőttes üveg tetőre lesz ezeknek a gyönyörű dekorációknak az elkészítéséhez. Készítheted a virág alakú mécsestartókat natúr kávés kapszula színben, de akril festékkel akár le is festheted egy olyan színre, ami jobban passzol az otthonodhoz. . . . Kattints ide a részletekért és leírásért!
Nyuszi tobozból - kreatív húsvéti ötlet gyerekeknek
Megmaradt a karácsonyi dekorációból egy pár szép tobozotok, amit szeretnél most kreatív húsvéti dekorációvá alakítani a gyerekekkel? Ezt a kreatív ötletet, a tobozból készült nyuszit imádni fogod! A toboz nyuszik  rendkívül egyszerűen elkészíthetőek a legkülönbözőbb méretű és formájú tobozokból, egy kevés filc, gülü szemek, egy fa gyöngy és némi fonal (vagy spárga) segítségével. Aranyos ugye? Ezek a toboz nyuszik tökéletes dekorációk lehetnek az otthonodban, az oviban vagy a suliban húsvétkor, de akár ajándékba is adhatjátok őket, hiszen olyan szuperek! A toboz nyulakat le is festhetitek vidám színekre, de természetes barnában is csodásan mutatnak! . . . Kattints ide a részletekért és leírásért!
Virágos tavaszi kép vízfestéssel lépésről-lépésre (akvarell)
Mindig is szeretted volna kipróbálni a vízfestést? Szeretnél készíteni az otthonodba egy szépséges tavaszi hangulatú festményt? Ennek a remek lépésről-lépésre fotó dokumentált vízfestési tananyagnak köszönhetően most te is pillanatok alatt elsajátíthatod a szépséges tavaszi virágok a festési technikáját. A tavaszi virágos víz festett képeslapok vagy faliképek bármilyen színben remekül mutatnak, nem lehet őket elrontani! Egy fontos dologra kell figyelned: vízfestékhez (akvarell technikához) mindig akvarell papírt használj , amit érdemes festés előtt a rajztáblára ragasztani így nem hullámosodik majd fel a víztől! (De ha ez mégis megtörténne két vastagabb könyv között egyszerűen "kivasalhatod". ) . . . Kattints ide a részletekért és leírásért!
Különleges asztali dísz (váza) üditős üvegekből és fából
Ennek a szuper barkácsolási és összeszerelési útmutatónak a segítségével te is elkészítheted ezt a gyönyörű asztali, rusztikus /vintage stílusú  tavaszi asztali dekorációt / vázát egy kis faanyag és néhány kiürült üdítős üveg palack segítségével. Kreatív ötlet ugye? A külső honlapon nem csak részletes fotó dokumentált összeszerelési útmutatót találhatsz majd , hanem a teljes méretre vágási minta sablont is. A méretek Inch-ben vannak megadva : 1 inch = 2.54 centiméter. Ha nem szeretnél a számológéppel szöszölni >>itt könnyedén átválthatod<< a méreteket, csak az egyes helyére pötyögd be a képeken szereplő számokat. . . . Kattints ide a részletekért és leírásért!
Aranyos és egyszerű horgolt (amigurumi) méhecske
Szeretnél egy szuper aranyos játékot horgolni? Szereted a szorgos méhecskéket? Ezt a mini amigurumi technikával készült (horgolt) méhecskét neked találták ki! Ezen a remek kreatív honlapon nem csak a kawaii amigurumi méhecske körökre osztott horgolásmintáját, de egy képes összeállítási útmutatót  is találhatsz majd, aminek köszönhetően igazán gyerekjáték lesz meghorgolnod egyet (vagy egy egész méhecske családot)! Ebben a picike horgolt méhecskében az a legjobb, hogy kis mennyiségű fonalból is készülhet, és többféle kreatív ötlet részeként is remekül használható! (pl: horgolt szemekkel és szárnnyal remek babaforgó,tavaszi vagy gyerekszoba dekoráció is lehet belőle)! . . . Kattints ide a részletekért és leírásért!
Gyönyörű ( rózsa ) virág bross szalagokból - tavaszi ajándék
Ennek a remek, kreatív videó bemutatónak köszönhetően azt tanulhatod meg, hogy hogyan tudod elkészíteni ezt a gyönyörű  selyem szalag (pünkösdi) rózsás / virágos kitűzőt. Szép ugye? A szalag rózsák / virágok elkészítése egyáltalán nem olyan nehéz, mint  ahogyan az első ránézésre tűnhet! A virágszirmokat egyesével ki kell majd vágnod szalagból, egy kicsit megolvasztani a szélüket öngyújtóval (vagy gyertyalánggal), majd egymáshoz rögzíteni, és már kész is! Ebben a videó útmutatóban az a legjobb, hogy a szalag virág bibék elkészítését is megtanulhatod belőle! Remek tavaszi dekorációkékszerek és ajándékok készülhetnek ezzel a szuper szalag virág készítési technikával.  . . . Kattints ide a részletekért és leírásért!
Nyuszi farönkből - kreatív húsvéti kerti dekoráció
Ez a kedves, rusztikus hatású nyuszi farönk szeletekből készült. Kreatív ötlet ugye? A farönk szelet nyuszik tökéletes megoldásai lehetnek a kertben kallódó faanyagok felhasználására, hiszen nem csak lapos (farönk szeletekből) készült verziót alkothatsz , hanem akár valódi nagy rönköket is felhasználhatsz hozzá, amit később tetszés szerint tovább is dekorálhatsz(pl: faág bajusszal, rafia masnival stb). Ez a farönk szelet nyuszi remek dekoráció lehet a kertetekben húsvétkor, hiszen egészen biztosan hatalmas sikere lesz! Ragadd meg a fűrészt és készíts te is egy kedves húsvéti farönk nyuszit házilag! . . . Kattints ide a részletekért és leírásért!
Kreatív ötletek, amiket figyelmedbe ajánlunk:
( A mozgatáshoz használd a nyilakat vagy a pöttyöket )
Viszlát cipőfűzés - divatos örök cipőfűző hajgumikból
Ha te sem szeretsz órákig a sportcipőid cipőfűzőivel bajlódni, és szeretnél egy divatos (és szuper praktikus) módszert rá, hogy örökre megszabadulhass tőlük, akkor próbáld ki ezt az életkönnyítő ötletet: használ cipőfűzők helyett hajgumikat! Így nem csak különböző klassz színekkel és mintákkal dobhatod fel egy egy unalmasabb fűzős tornacipődet (vagy éppen a csizmádat), de egyszer s mindenkorra búcsút mondhatsz a cipőfűzésnek is, hiszen a hajgumiknak rugalmasságának hála egyszerűen belebújhatsz majd a cipődbe! Ez az ötlet kicsi gyerekeknek is ideális,  vagy olyan betegeknek /időseknek akiknek a cipő fűzés gondot okozhat. . . . Kattints ide a részletekért és leírásért!
Karton papír traktor gyerekeknek - karton dobozból
Ennek a remek, részletes és vidám videó bemutatónak a segítségével te is könnyedén elkészítheted a gyerekeknek ezt a szuper, nyitható ajtajú és tetejű traktort egy nagyobbacska karton papír doboz és némi festék segítségével. Kreatív ötlet ugye? Ráadásul a videó bemutató végén további karton papír jármű ötleteket is találhatsz ( pl.: tűzoltóautó,villás targonca,buldózer ), de a lehetőségek száma végtelen. A traktor első ablakát is kivághatod akár (  így teljesen élethűen használhatóvá válik), vagy vállpántokat is szerelhetsz rá (így egyszerűbben lehet vele furikázni), de akár egy kis alufóliával is feldobhatod a visszapillantókat / fém alkatrészeket a  fémesebb /élethűbb hatásért, sőt szerelhetsz a lámpák helyére elemlámpákat is! . . . Kattints ide a részletekért és leírásért!
Csodás papír virágos ajándék masnik házilag (moduláris origami)
Ez a csodaszép papír virág ajándék masni egyszerű, origamival (papírhajtogatással) készült egységekből épül fel. Szép ugye? Ha megnézed ezt a remek lépésről-lépésre videó útmutatót  meg fogsz lepődni azon, hogy a látszat ellenére milyen egyszerű meghajtogatni! Ehhez a csodás virágos origami ajándék masnihoz (vagy  tavaszi papír virág dekorációhoz) semmi másra nem lesz szükséged, csak egy kevés színes papírra és erre a remek videó útmutatóra!  Ezek a csodás origami virágos ajándék masnik remekül használhatóak bármilyen jeles alkalomra, legyen szó akár anyák napjáról, egy elegáns esküvőről vagy névnapokról/szülinapokról! . . . Kattints ide a részletekért és leírásért!
50+ Egyszerű és aranyos tálalási ötlet (válogatós gyerekeknek)
Szeretnél az unalmas hétköznapi ételek helyett egy kedves, megmosolyogtató ételt tálalni a gyerekeidnek vagy párodnak? Nézd meg ezt a remek gyűjteményt amiben nem csak 1 de rögtön 50+! különböző egyszerűen elkészíthető szuper aranyos (és változatos) kreatív ötletet találhatsz a különböző gyümölcsök, édességek, zöldségek és egyéb ételek tálalására! Ez a kreatív étel tálalási ötletgyűjtemény nagyon jól jöhet ha a gyermeked kifejezetten válogatós, ha szeretnél vele újdonságokat megismertetni, vagy ha szeretnél egyszerűen csak mosolyt csalni az arcára! Gyerekzsúrokhoz, nagyobb party előétel kínáló tálakhoz is rengeteg klassz ötletet találhatsz itt! . . . Kattints ide a részletekért és leírásért!
Asztali rendszerező (ceruzatartó) konzervdobozokból
Ezzel a szuper, egyszerű de mégis nagyszerű kreatív ötlettel bármilyen méretű és alakú konzervdobozt egyszerűen alakíthatsz át ilyen aranyos asztali rendszerezővé (ceruzatartóvá). Természetesen nem kell rózsaszínre festened, bármilyen vidám ( vagy visszafogott ) színre festheted, ami illik a lakásodhoz. Nem csak,hogy filléres ez az ötlet,és rendkívül mutatós, de a Földünknek is jót teszel az újrahasznosítással! . . . Kattints ide a részletekért és leírásért!
Húsvéti emoji nyuszi dobozok - kreatív ajándék (sablonnal)
Ha szeretnéd idén húsvétkor a locsolkodókat,barátaidat vagy gyermekeidet meglepni egy különleges és vicces ajándékkal a hagyományos nyuszis csokik és húsvéti tojások helyett,  akkor ezeket a szuper, ingyenesen letölthető és nyomtatható papír emoji húsvéti nyuszikat formázó ajándékdobozokat imádni fogod! Feltöltheted a smiley-s ("hangulatjeles") papír dobozokat bármilyen apróbb édességgel / ajándékkal, és ha a fülüket lehagyod, akkor nem csak húsvétra hanem bármilyen más alaklomra ( pl.: szülinapra,gyerekzsúrra,karácsonyra stb. ) is tökéletes ajándékok lehetnek! Kreatív ötlet ugye? . . . Kattints ide a részletekért és leírásért!
Pajta ajtó stílusú tolóajtó fából - barkácsolás rusztikus stílusban
Ez a remek barkács honlap lépésről-lépésre, képekkel és ingyenes tervrajzzal illusztrálva megtanítja majd neked, hogy hogyan tudsz elkészíteni egy ilyen stílusos, rusztikus (vintage) hangulatú pajta ajtót formázó tolóajtót házilag. Ezt a pajta ajtó stílusú tolóajtót hihetetlen, de rendkívül egyszerű elkészíteni,így akár kezdő barkácsolóként is bátran belevághatsz! Ezzel az egyszerű de mégis nagyszerű vintage stílusú pajtaajtó tolóajtóval magazinokba illővé varázsolhatod az otthonod, hiszen még a legunalmasabb tereket is nagyszerűen feldobja, ráadásul helytakarékos így praktikus is! (A méretek hüvelykben vannak megadva. 1inch =2.54cm, hasonló bemutató >>itt<<) . . . Kattints ide a részletekért és leírásért!
Tollal díszített húsvéti tojások - húsvéti dekoráció
Ezek a gyönyörű, különleges tollakkal díszített húsvéti tojások másodpercek alatt elkészíthetőek mégis, stílusos díszei lehetnek az otthonodnak húsvétkor!  A technika lényege, hogy a kiválasztott madártollakat egy kis decoupage (vagy más vízbázisú átlátszóra száradó) ragasztóval ecsettel fel kell ragasztani egy fehér (vagy barna) alapszínű (kifújt) tojásra, és már kész is a természetes hatású, csodás és különleges húsvéti tojás vagy húsvéti dekoráció! A még különlegesebb látványért egy kis szalma fészekbe is beteheted ezeket a gyönyörű tollal díszített húsvéti tojásokat. Természetesen nem csak natúr színekkel működik, egészen vidám bohém színes tollas tojásokat is alkothatsz! . . . Kattints ide a részletekért és leírásért!
Levendula buzogányok - molyűzés természetesen
Ennek a remek videó bemutatónak a segítségével te is pillanatok alatt elsajátíthatod a levendula buzogányok készítésének trükkjét! Ezek a gyönyörű, friss levendulából készült dekorációk nem csak a szépségükkel kápráztatnak el minket, de az illatuk is isteni, ráadásul a molyokat is elűzik, így tökéletes, praktikus, és vegyszermentes kiegészítői lehetnek otthonodnak / gardrób szekrényednek! A levendula buzogányok ajándéknak is tökéletesek, és a látszat ellenére rendkívül könnyű őket elkészíteni! Kreatív ötlet ugye? Készítheted a levendula buzogányokat bármilyen szép selyem szalaggal, és más kosárfonási technikákkal is feldobhatod. . . . Kattints ide a részletekért és leírásért!
Meleg zokni cipők régi pulóverekből egyszerűen
A hűvös őszi/ téli napokon nincs is jobb, mint  belebújni egy pihe-puha, kényelmes és meleg lábbelibe / zokniba. Ennek a remek leírásnak a segítségével most magadnak is könnyedén készíthetsz egy párat, megunt /kinőtt/szakadt régi pulcsijaid újrahasznosításával! Kreatív ötlet ugye? Ezeket a kényelmes otthoni zoknikat/lábbeliket nem csak kiszabni ,de megvarrni is hihetetlenül egyszerű, bátran belevághatsz akkor is, ha még nem vagy profi a varrásban! (Kézzel varrva is tökéletesek!) A puha és meleg hosszú szárú otthoni zoknikat bármilyen típusú pulcsiból varrhatod (a kötöttől a pamutos anyagokig) egészen biztosan szuperek lesznek! . . . Kattints ide a részletekért és leírásért!
Tároló műanyag palackból textil behúzós zsák felsőrésszel
Szeretsz újrahasznosítani? Szeretnél a gyerekeknek (vagy magadnak) készíteni egy praktikus tárolót fillérekből? Készítsd el ezt a textil behúzós tetejű pet palack "zsákot". Kreatív ötlet ugye? Ha szeretsz varrni, ezt a műanyag palackok újrahasznosításával készült tárolót percek alatt el tudod majd készíteni, bármilyen méretben és színben! Ez a szuper tároló megoldás remek lehet bármilyen kisebb nagyobb kacat, rajzeszközök, játékok tárolására. A legszuperebb a műanyag palackból készült textil behúzós zsák tetejű tárolóban, hogy egészen nagy verziókat is készíthetsz az 5 és a 10L-es üdítők palackjaiból ( pl. a legóknak ) és mivel átlátszik praktikusan láthatod is, hogy éppen mi van benne! . . . Kattints ide a részletekért és leírásért!
Lágytojás tartó fából - tojástartó farönk szeletből
Ez a szuper, egyszerű és mégis nagyszerű farönk szeletből készült lágytojás tartó praktikus kiegészítője lehet konyhádnak, és letisztult stílusával/egyediségével is garantáltan mindenkit elvarázsol majd! A farönk szeletekből készült tojástartók elkészítése is pont olyan egyszerű,mint amilyennek látszik: egy kérgétől megszabadított farönk szeletbe lyukfúró vagy véső segítségével, egy, a tojás szélességénél valamivel kisebb lukat kell fúrni és már kész is! Lakkozhatod vagy pácolhatod is a farönk szelet tojástartókat, de természetes valójukban meghagyva is csodásak! . . . Kattints ide a részletekért és leírásért!
Csipesz egérkék műanyag kupak füllel -  kreatív ötlet gyerekeknek
Ezek a hihetetlenül aranyos jópofa egérkék egy fa csipesz , egy kis fonál és néhány darab műanyag kupak segítségével villám gyorsan elkészíthetőek, még a legkisebb kreatív kezek által is. Kreatív ötlet ugye? Készíthetitek a fa csipesz egérkéket bármilyen vidám színben, egészen biztosan remekül fognak mutatni! A műanyag kupakokat le is festhetitek, de a legtöbb (pl: a rózsaszín ásványvizes kupakok) önmagában is remekül mutat majd! A műanyag kupak fülű egerekkel dekorálhattok egyéb kreatív alkotásokat is pl: egy a gyerekek által készített kedves képeslapot vagy scrapbook képet. . . . Kattints ide a részletekért és leírásért!
Nyuszis húsvéti Ferrero Rocher bonbon csomagolás (nyomtatható)
Idén húsvétkor szeretnéd az ajándéknak szánt csokikat egy kicsit feldobni egy kedves és egyszerű kreatív ötlettel?  Próbáld ki ezeket a szépséges és stílusos papír nyuszis Ferrero Rocher (vagy más golyó alakú csoki) bonbon csomagolásokat! Szépek ugye? természetesen nem csak a boltban vásárolt csoki bonbonokat kínálhatod ebben az ízléses húsvéti nyuszis papír csomagolásban, bármilyen általad készített csokival/sütivel remekül mutat majd! A külső honlapon megtalálod majd az ingyenesen letölthető/nyomtataható nyuszi sablont is! . . . Kattints ide a részletekért és leírásért!
Pompon panda készítése egyszerűen fonalból (pompon készítővel)
Ez a szuper aranyos pompon panda (fonal maci) nem csak kreatív elfoglaltságként lesz remek móka a gyerekeknek, de játéknak sem utolsó! Készülhetnek a pompon pandák többféle méretben ( és akár más medvés színben is színben ), egészen biztosan szuperek lesznek! Használhatjátok a pompon pandákat kedves játékként, kulcstartóként, vagy adhatjátok őket aranyos ajándékokként, egészen biztosan nagy sikerük lesz! Ráadásul elkészíteni is rendkívül egyszerű őket, ha nincs műanyag pompon készítőtök használhattok egyszerű lyukas közepű karton papír korongokat is a panda fej pomponok elkészítéshez. . . . Kattints ide a részletekért és leírásért!
Egyszerű mosható gumis textil tál fedő - varrás kezdőknek
Most tanulsz varrni? Szeretnél készíteni egy szuper egyszerű, gyors és ráadásul praktikus háztartási kiegészítőt, amivel egy kicsit környezettudatosabbá is teheted otthonodat? Készítsd el ezeket a szuper textil tál fedőket! Ezekben a pamut anyagokból készült tál fedőkben / tál takarókban az a legszuperebb, hogy magas fokon moshatóak, plusz a használatukkal rengeteg alufóliát és folpackot spórolhatsz meg (ezáltal óvhatod a környezetet is)! Tálak, tányérok és poharak lefedésére egy háztartásban mindig szükség lehet, így akár ajándékba is adhatod ezeket a szuper tál fedőket bármilyen alkalomra! Varrd meg őket egy szép az otthonodhoz illő pamut anyagból, többféle méretben! . . . Kattints ide a részletekért és leírásért!
Hóemberek hullámkartonból egyszerűen - kreatív téli dekoráció
Ezek az aranyos hóemberek egy kis hullámkarton (hullámpapír) és némi akril festék segítségével pillanatok alatt elkészíthetőek és remek díszei lehetnek az otthonodnak télen/ karácsonykor. Sőt ezzel a kreatív technikával akár karácsonyfadíszeket is készíthettek, hiszen ezek az aranyos hóember arcok bárhol szuperül mutatnak! A hullámkarton hóemberek olyan egyszerűek, hogy kisebb gyerekekkel is bátran készíthettek párat az óvoda vagy az iskola dekorálására is! Természetesen nem csak hullámkarton alappal készülhetnek, bármilyen más karton papír maradékot, textileket és egyéb dekorációs elemeket felhasználhattok hozzájuk. . . . Kattints ide a részletekért és leírásért!
Smarties virágok pereccel egyszerűen - tavaszi édesség
Ezek a vidám, színes perec alapú Smarties csokival kirakott desszertek/édességek nem csak látványosak és isteni finomak, de szó szerint másodpercek alatt el is készíthetőek (bár első ránézésre ezt talán nem is gondolnád)! A Smarties virágok elkészítése nagyon egyszerű: sütőpapírra fektess le egy pár sor perecet, tegyél rá egy-egy szem tortabevonó csoki pasztillát, tedd be egy kicsit a sütőbe míg meg nem puhul a csoki, majd nyomkodd bele a smarties-okat tetszőleges elrendezésben, és már kész is! (Tortabevonó csoki pasztilla helyett használhatsz hagyományos tortabevonó csokit is!) Ezek a tavaszi smarties virágok remek ajándékok vagy party édességek lehetnek bármilyen alkalomra! . . . Kattints ide a részletekért és leírásért!
Horgolt újévi szerencsemalacka (amigurumi)
Ha szeretsz horgolni és szeretnéd, hogy a szerencse a jövő évben melléd szegődjön (vagy csak szereted a malacokat ), akkor ezt az aranyos horgolt amigurumi malackát neked találták ki! Használhatod kulcstartóként vagy önmagában is, remek ajándéknak, és ami a legszuperebb benne, hogy túl sok fonál sem kell hozzá, mivel elég kicsike. ( Késztíheted maradék fonalakból is. ) . . . Kattints ide a részletekért és leírásért!
Képregényes karkötők műanyag (pet) palackokból
Van egy pár kallódó képregényed és szeretsz újrahasznosítani ? Ha igen, akkor ezt a szuper, kreatív ötletet ajánljuk figyelmedbe! Ezek a karkötők szinte pillanatok alatt elkészíthetőek ( képregénylapok, műanyag palack és némi körömlakk segítségével ), ráadásul ajándéknak is ideálisak és a legjobb bennük, hogy szinte semmibe sem kerülnek! Ha egy pici ideig ( még a papír minta nélkül ) a széleit hozzá tartod egy forró vasalóhoz, akkor a széleket le is tudod kerekíteni, így még szebb lesz a végeredmény. . . . Kattints ide a részletekért és leírásért!
Márványozott húsvéti tojás étolajjal és ételfestékkel (tojásfestés)
Ennek a szuper egyszerű márványozási technikának köszönhetően te is pillanatok alatt elkészíthetsz egy pár ilyen gyönyörű és különleges húsvéti tojást. A technika lényege, hogy egy kis ételfestékbe  ( a kívánt színben) pár csepp étolajat kell tenni, amit aztán egy pálcikával kicsit meg kell keverni és ebbe kell majd belemeríteni a tojást. Használhatod az így készült tojásokat a tavaszi dekorációhoz, de a locsolók is kaphatnak a modern "piros" tojásból. Mivel ez az étolajjal márványozó tojásfestési technika semmiféle mérgező anyagot nem használ, akár főtt tojások húsvéti díszítésére is tökéletes választás lehet! . . . Kattints ide a részletekért és leírásért!
Kávé kapszula manó lányok - kreatív újrahasznosítás gyerekeknek
Ezek a szuper aranyos kicsi téli kalapos-sálas lánykák (vagy manók) 2 db kiürült fém kávés kapszulából és egy kis hungarocell golyóból készültek. Kreatív ötlet ugye? A kávékapszulák újrahasznosításával nem csak a Földünknek tehetsz jót, de egy pár ilyen aranyos kreatív dekorációt is készíthettek a gyerekekkel, ami szintén csodás dolog! Ezeket a kávé kapszula lányokat / manókat használhatjátok karácsonyfadíszként vagy egyszerűen kreatív időtöltésként is az iskolai vagy óvodai foglakkozásokon. A kávé kapszula manó lányokat tetszés szerint dekorálhatjátok bármilyen kezetek ügyébe kerülő kreatív dekorációs elemmel / újrahasznosítható dolgokkal (pl: textilekkel,fonállal stb) . . . Kattints ide a részletekért és leírásért!
Szivárvány unikornis jelmez gyerekeknek tüllből egyszerűen
A te lányod / gyermeked is odáig van meg vissza az unikornisokért /lovakért ? Idén farsangra / halloweenra készítsétek el ezt a szuper egyszerű, mégis látványos szivárványos unikornis jelmezt egy egyszerű alap fehér (vagy pasztell) ruha szettel és némi tüllel /filccel. Kreatív ötlet ugye? A szoknya egy gumiszalag segítségével készült egyszerűen rákötözött tüll anyagokkal (hasonlóan a farokhoz és a sörényhez) az unikornis szarv pedig filc anyag hajráfra rögzítve. Ez a szuper egyszerű jelmez ötlet más ló jelmezekhez , vagy eltérő színű unikornisok készítéséhez  is tökéletes lehet!  (pl: Én kicsi pónim Equestria Rainbow Dash ) . . . Kattints ide a részletekért és leírásért!
Adventi kalendárium állatokkal (nyomtatható mintaívvel)
Ezzel a gyönyörű nyomtatható adventi kalendáriummal még szebbé teheted a karácsonyi dekorációd, ráadásul a dobozkáikban apró ajándékokat / édességeket is elrejthetsz, így a gyerekeknek igazi öröm lesz nap mint nap kinyitogatni őket. Doboz mivoltuk miatt kitűnőek apróbb ajándékok csomagolására is, és mivel sokféle aranyos nyuszi is van közöttük, ezért akár húsvéti locsoló ajándéknak is tökéletesek. . . . Kattints ide a részletekért és leírásért!
Makkok műanyag tojásokból tobozzal és zsákvászonnal
Ha maradt húsvétról egy pár műanyag tojásod, és szeretnéd őket kreatívan újrahasznosítani, akkor ezt a remek kreatív ötletet, a műanyag húsvéti tojásokból készült makkokat neked találták ki! Ezek a gyönyörű, rusztikus makkok remek dekorációk lehetnek őszre vagy akár karácsonyra is! Elkészíteni rendkívül egyszerű őket: csak egy pár műanyag húsvéti tojásra (vagy hungarocell tojásra), egy kevés barna akril festékre, egy kis zsákvászon (juta) anyagra és egy pár darab tobozra lesz hozzá szükséged. Ügyes ugye? . . . Kattints ide a részletekért és leírásért!
Karácsonyfa díszítő játék gyerekeknek kartonpapírból
Ha gyerekek is szeretnének részt venni a karácsonyi készülődésben / karácsonyfa díszítésben de még túl kicsik ahhoz, hogy az igazi fát díszítsék, akkor ezt a szuper kreatív karton papír karácsonyfa díszítő játékot imádni fogják! A karton papír karácsonyfa díszítő játék elkészítse rendkívül egyszerű: csak egy erősebb kartonpapír lapra, egy kis festékre és egy pár szép színes gumilabdára lesz hozzá szükséged. Labdákat készíthetsz természetesen más anyagokból is (pl textilekből,zoknikból,filcből). Ez a szuper játék nem csak remek karácsonyi elfoglaltság az apró kreatív kezeknek, de a kézügyességet és a színfelismerést is fejleszti! . . . Kattints ide a részletekért és leírásért!
Amigurumi Füles  - Disney  (ingyenes horgolásminta)
Egy kedves amigurumi Disney plüss játék mintát keresel a gyerekeknek, amit egyszerűen meghorgolhatsz?  Ezt a remek ingyenes (körökre osztott) amigurumi horgolásmintát,és a Fülest( a Micimackó Disney meséből) garantáltan imádni fogod!  Ez a bájos,levehető farkú  amigurumi Füles remek ölelhető alvó játékok  lehet akár a legkisebb gyerekek számára is! A külső honlapon megtalálhatod majd a Füles amigurumi plüssjáték körökre osztott ingyenes horgolásmintáját. Klassz ugye? Készíts el egy ilyen aranyos horgolt fülest a gyerekeknek vagy Disney mese / csacsi kedvelő barátaidnak, a siker garantált! . . . Kattints ide a részletekért és leírásért!
Pálcika ember jelmez - vicces farsangi jelmez gyerekeknek
Ha egy olyan kreatív és vicces farsangi jelmez ötletet keresel, amit akár az utolsó pillanatban is könnyedén megvalósíthatsz, akkor ezt a szuper kreatív ötletet, a pálcika ember jelmezt neked találták ki! Ehhez a jópofa pálcika ember jelmezhez semmi más nem kell, csak egy fehér alap ruha, egy kevés fekete szigetelő szalag , plusz egy papírtányér (vagy fehérre festett karton papír kör) az arc kialakításához. Ezzel a vicces jelmezzel garantáltan mosolyt csalsz majd az arcokra! A külső honlapon a pálcika ember jelmez mellett egy villám gyors Charlie Brown (Snoopy) jelmezt is találhatsz majd, ami (ha van egy fehér élő vagy plüss kutyusotok) szuper nyerő jelmez ötlet lehet! . . . Kattints ide a részletekért és leírásért!
Vízen úszó persely teknősök műanyag palackból - újrahasznosítás
Szeretnél a gyerekekkel egy fillérekből  elkészíthető  játékot alkotni, aminek garantáltan hatalmas sikere lesz? Próbáljátok ki ezt a műanyag PET palackok aljából készült, aranyos, úszó vízi játékként vagy perselyként használható teknőst! Kreatív ötlet ugye? A teknősök alja dekorgumiból készül, amit ha perselyként szeretnétek használni a teknőst , akkor egy kicsi pénznyi csíkon be kell majd vágni. Ezek az egyszerűen elkészíthető, műanyag palack újrahasznosítással készült gyerekjátékok remek nyári elfoglaltságot jelenthetnek, akár a legkisebb kreatív kezeknek is!  A műanyag palackok aljából készült teknőcöket tanterem dekorációként is használhatjátok a Föld napja alkalmából! . . . Kattints ide a részletekért és leírásért!
Farmerek átalakítása egyszerűen - 3 ötlet short készítésre
Van egy elnyűtt hosszú szárú farmernadrágod, amit szeretnél kreatíva átalakítani? Készíts belőle divatos nyári shortokat!  Ennek a remek, részletes (és ingyenes) farmer nadrág koptatási és átalakítási útmutatónak köszönhetően te is pillanatok alatt elkészítheted ezeket az egyedi trendi nyári rövidnadrágokat! A legjobb ebben a kreatív ötletben az, hogy olyan hosszú farmernadrágokat is újrahasznosíthatsz, amiket már jó szívvel nem vennél föl (mert pl: festékfoltos lett, teljesen szétszakadt vagy más baleset érte). A farmer egy remek, sokoldalú és kényelmes anyag, amit varrási tudás híján is remekül át lehet alakítani, vagy éppen a most divatos szakadt/kopottas hatással fel lehet dobni! . . . Kattints ide a részletekért és leírásért!
Nyuszis pompon kilövő játék gyerekeknek - wc papír gurigából
Ez a szuper vicces és aranyos pompon kilövő nyuszis gyerek játék egy kisebb méretű lufi és egy wc papír guriga  (vagy papír henger) segítségével készül. Kreatív ötlet ugye? A (húsvéti) nyuszis wc papír gurigából készült kilövő játék lényege, hogy ha beleteszel a csőbe felül egy pompont (vagy bármilyen más kisebb súlyú tárgyat, pl: pillecukrot, konfettit, kisebb golyókat .. ) és meghúzod a lufit alul, majd hirtelen elengeded  akkor a gurigába tett tárgyat jó messzire el tudod lőni. Ez a játék tökéletes lehet bulikellékként vagy esküvőkre ( hiszen kilőhetsz vele konfettit, rizst, cukorkákat ) de önmagában hétköznapokra is tökéletes játszani pl: céllövöldéhez pomponnal. . . . Kattints ide a részletekért és leírásért!
Fehér csokiba mártott Oreo keksz nyalóka hóemberek - téli édesség
Egy olyan kreatív téli/karácsonyi desszertet / ajándék ötletet keresel, amit pillanatok alatt elkészíthetsz, isteni finom, és a sikere is garantáltan hatalmas lesz? Próbáld ki ezeket a fehér csokiba mártott Oreo kekszekből készült hóembereket! Kreatív ötlet ugye? Ezek a téli édességek hihehetlenül egyszerűen készülnek, mégis úgy néznek ki mintha egy mestercukrász készítette volna őket! Az alapjuk egy egyszerű Oreo keksz (vagy más krém töltelékes keksz) amibe egy műanyag(vagy fa) pálcika lett szúrva, és ezzel együtt belemártották olvasztott fehér csokiba (tortabevonóba). Az arcuk lehet cukor gyöngy vagy megrajzolhatod csokoládéval /marcipánnal is! . . . Kattints ide a részletekért és leírásért!
Gyönyörű bevagdosott fülbevalók bőrből
Ha van egy kisebb darabka bőröd és szeretnél egy igazán különleges ékszert készíteni, ami nem csak hétköznapi viseletként de ajándékként is tökéletes lehet, akkor készítsd el ezt a gyönyörű bevagdosott bőr fülbevalót! Ez a különleges ékszer rendkívül egyszerűen készül: rajzold át a sablont a bőrre , vagdosd be, fűzd föl egy fülbevaló akasztóra és már kész is! Természetesen ezzel a bevagdosós technikával más alapanyagokkal is megpróbálkozhatsz (amiknek van tartása), és bármilyen egyéb dekorációs elemmel (pl: gyöngyökkel,függőkkel) kiegészítheted a fülbevalót! . . . Kattints ide a részletekért és leírásért!
10 különféle karácsonyi dekoráció újrahasznosítással
Szeretsz újrahasznosítani? Olyan kreatív karácsonyi /téli dekorációs ötleteket keresel, amivel nem csak egyszerűen díszítheted fel az otthonod, de egy kevés szemétnek is új életet adhatsz? Nézd meg ezt a szuper lépésről-lépésre videó bemutatót, amiben  nem csak 1 de rögtön 10! különféle egyszerű és mégis nagyszerű  kreatív karácsonyi dekorációt találhatsz meg! Megtalálhatod a videóban majd az üveg palackokból készült Mikulás dísztújságpapírral bevont gömböket, rénszarvasos agyagcserepeket, villanykörtékből készült karácsonyi figurákat, wc papír guriga adventi kalendáriumokat, borosüveg dugó rénszarvasokat és pingpong labda figurákat! . . . Kattints ide a részletekért és leírásért!
Varrott ( Valentin-napi ) boríték füzér
Ennek a remek kreatív honlapnak, a hozzá tartozó varrási útmutatónak és a letölthető szabásmintának a segítségével te is könnyedén megvarrhatod ezeket az aranyos vintage/shabby chic stílusú levélboríték táskákat. Készíthetsz belőlük egy egész Valentin-napi füzért is,hiszen nem igényel sok anyagot (akár maradékokból is elkészítheted), vagy remek lehet kisebb dolgok tárolására is (pl.: zsebkendőnek, nedves törlőkendőnek, smink cuccoknak, apróságoknak). Kézműves ajándéknak is tökéletes, csak tegyél bele egy szép képeslapot vagy szívhez szóló üzenetet! . . . Kattints ide a részletekért és leírásért!
Karkötők karácsonyi gyöngy füzérből fonallal egyszerűen
Ha van egy karácsonyi gyöngy füzéred ami elszakadt vagy egy régi strasszköves nyakláncod amit már nem hordasz, akkor készíts belőle ilyen divatos ékszereket / karkötőket egy kis fonal segítségével . Kreatív ötlet ugye? Természetesen ezeket a karkötőket más gyöngy vagy strassz sor alapanyagból is elkészítheted így akár gyöngy láncoknak, régi strasszos nyakláncoknak is egyszerűen új életet adhatsz! Ezek az újrahasznosított alapanyagokból készült karkötők nem csak stílusos kiegészítők lehetnek, de ajándéknak is tökéletesek bármilyen alkalomra! . . . Kattints ide a részletekért és leírásért!
Hóemberek wc papír gurigából - kreatív téli ötlet gyerekeknek
Egy olyan kreatív ötletet keresel a gyerekeknek, amivel egyszerűen feldobhatjátok az unalmasabb téli délutánokat? Próbáljátok ki ezeket a wc papír gurigákból készült hóembereket! Kreatív ötlet ugye? A wc papír hóemberek elkészítéséhez semmi másra nem lesz szükségetek, csak egy pár wc papír gurigára, egy fekete filctollra és különböző (színes) papírlapokra. Ebben a  kreatív téli ötletben az a legszuperebb, hogy a ház körül is megtalálható egyszerű alapanyagokból alkothattok valami szépet kreatívan, amit ráadásul elkészíteni is rendkívül egyszerű, így a kisebb gyerekeknek is jó móka lehet megalkotni őket! . . . Kattints ide a részletekért és leírásért!
Faleveles ablakképek színes papírból gyerekeknek
Ezeket az egyszerű de mégis gyönyörű falevél alakú színes ablakdíszeket a legkisebb kreatív kezek is villám gyorsan elkészíthetik egy kis ragasztó és némi vékonyabb színes papír segítségével. Szépek ugye? Ezek a színes faleveles ablakképek gyönyörű őszi színekben pompáznak, ahogy a nap sugarai átvilágítanak rajtuk és ezzel melegséget hoznak otthonodba. A faleveles ablakképek készülhetnek bármilyen szép gyűjtött őszi falevél mintájára, és remekül mutatnak az őszi otthoni vagy iskolai dekorációtok részeként is. A faleveles ablakdíszeket pausz papír helyett műanyag iratbugyira is ragaszthatjátok! . . . Kattints ide a részletekért és leírásért!
Egészséges gyümölcs sünik - sündisznó alakú kínáló
Ha szeretnéd a közelgő (szülinapibulidat vagy gyerekzsúrotokat feldobni egy látványos, gyorsan elkészíthető és isteni finom (ráadásul szuper egészséges) "dekorációval", akkor készítsd el ezt a cuki, sündisznó alakú ehető gyümölcs kínáló "tálat"! A süni maga egy szép körte, amire fogpiszkálóval bármilyen kisebb (idény) gyümölcsöt felerősíthetsz (pl.: áfonyát,egrest,szőlőt,jostát,szedret,málnát,dinnyét,almakockákat). Kreatív ötlet ugye? A gyümölcs süniket tovább is fejlesztheted: készíthetsz egy finom bor mellé sajt válogatásos-gyümölcsös kínálótálat, vagy akár egy zöldséges előételt is kialakíthatsz ezzel a rendkívül egyszerű módszerrel! . . . Kattints ide a részletekért és leírásért!
Horgolt (amigurumi) sünike
Ha szeretsz horgolni,és szereted az amigurumi figurákat, akkor ezt a cuki horgolt (amigurumi) sünikét neked találták ki! Ezen a kreatív honlapon megtalálhatod majd a süni testének sorokra bontott horgolási útmutatóját, a testének összeállítási bemutatóját és az arckifejezésének elkészítési útmutatóját is. Remek ajándék lehet bármilyen alkalomra, vagy "csakúgy" is, hiszen egy ilyen jópofa, vicces és aranyos ajándéknak, egészen biztosan bárki örülne! . . . Kattints ide a részletekért és leírásért!
Harisnya virágok - rózsák harisnyanadrágból
Ez a gyönyörű rózsa ha hiszed, ha nem, egy vidám színű harisnyanadrágból készült egy kis drót és (nylon) cérna segítségével. Gyönyörű ugye? És ennek a remek, részletes, lépésről-lépésre videó útmutatónak a segítségével most te is könnyedén elkészítheted a harisnya rózsákat! A virágokat készítheted szakadt /kinőtt harisnya nadrágokból is, bármilyen színben szépen mutatnak majd! (Ha még különlegesebb hatást szeretnél elérni, a szirmok széleit meghintheted csillámporral vagy ragaszthatsz rájuk strassz köveket is.) Ezek a gyönyörű harisnya virágok tökéletes ajándékok lehetnek bármilyen ünnepi alkalomra (anyák napjára,szülinapra,esküvőre,ballagásra), önmagukban, vagy csokorban is. . . . Kattints ide a részletekért és leírásért!
Elegáns karácsonyfadísz keresztszemes hímzéssel
Ennek a szuper leírásnak a segítségével azt sajátíthatod el ,hogy hogyan tudod elkészíteni ezt a gyönyörű, elegáns, keresztszemes hímzéssel készült karácsonyfadíszt, egyszerűen!
( Ingyenes karácsonyi keresztszemes mintákból rengeteget találhatsz az interneten, ha rákeresel a "free christmas cross stitch pattern" szóra a google kép keresőjében. ) Ha szeretsz hímezni, ez a dísz remek ajándék is lehet bárkinek, hiszen olyan gyönyörű!
. . . Kattints ide a részletekért és leírásért!
Aranyos hóemberek CD lemezekből és filcből - kreatív újrahasznosítás
Ezek a kedves és dekoratív hóemberek egy egyszerű CD lemez és némi filc anyag segítségével pillanatok alatt elkészíthetőek, és kedves díszei lehetnek az otthonodnak vagy éppen a gyerkőcök óvodai / iskolai termének. Az aranyos, vidám hóemberek elkészítésével nem csak egy kedves téli / karácsonyi dekorációt alkothatsz gyorsan és egyszerűen, de egy pár kallódó cd lemezt is kreatívan újrahasznosíthatsz, ami szintén remek dolog! A filc és cd lemez hóembereket természetesen teljes mértékben a tetszésetek szerint dekorálhatjátok a gyerekekkel, egészen biztosan remekül néz majd ki! Kreatív ötlet ugye? . . . Kattints ide a részletekért és leírásért!
Fonalból készült csillag formájú karácsonyfadísz
Ez a dekoratív csillag formájú karácsonyfa dísz rendkívül egyszerűen elkészíthető : nem kell hozzá más csak egy kis fonal és némi tapéta ( vagy papírmachié ) ragasztó. Bármilyen maradék fonalat használhatsz hozzá, lehet egyszerűen visszafogott fehér de akár meglepően neon színű is :) Ragaszthatsz bele gyakorlatilag bármit, pl.: strasszokat, flittert , gyöngyöket vagy egyéb dekorációs elemeket. . . . Kattints ide a részletekért és leírásért!
Horgolt hópehely alátétek
Szeretsz horgolni és szeretnél egy szép, dekoratív, télies hangulatú ünnepi asztali dekorációt készíteni? Ezt az ötletet neked találták ki! Nagyon egyszerű az elkészítése és bármire lehet használni, nem csak poháralátét készíthető belőle: ha kikeményíted keményítővel , akkor lehet karácsonyfadísz vagy ablakdísz is. Sőt! Ha nem tudsz horgolni az sem gond ugyanez az alátétes ötlet megvalósítható papír hópelyhekkel is! . . . Kattints ide a részletekért és leírásért!
Hóemberes karácsonyfadíszek ledes teamécsesből
Egyre több helyen kaphatóak Magyarországon is már a led-es teamécsesek, amikből többek között ilyen aranyos fázós téli hóemberkéket is készíthetsz pillanatok alatt! Kreatív ötlet ugye? A ledes teamécsesek nagy előnye a hagyományos mécsesekkel szemben, hogy nem tűzveszélyesek, így papírdíszes mécsestartókkal is használhatóak, vagy akár a karácsonyfátokra is akaszthatod őket. A hóemberes karácsonyfadíszeket díszíthetitek tetszésetek szerint, egészen biztosan szuper lesz bármilyen formában, és az elkészült hóemberes alkotásokat akár kézműves karácsonyi ajándékként is adhatjátok! . . . Kattints ide a részletekért és leírásért!
Vicces téli polár sapkák gyerekeknek (szabásmintával)
Ha szeretsz varrni és szeretnél egy pihe-puha, különleges téli (vagy Halloween) sapkát készíteni a gyerekeknek, akkor ezt a remek honlapot és a róla ingyenesen letölthető 5!különféle jópofa polár sapka mintát neked találták ki! A sapkák közt találsz:tököt,viking fejfedőt,macskát,dinót és medvét. Aranyosak ugye? Ráadásul megvarrni is rendkívül egyszerű! A külső honlapon 3 különféle méretben találod majd az ingyenes szabásmintát: baba, gyerek és felnőtt méretben, de természetesen magad is igazíthatsz a rajtuk. Ezek az aranyos sapkák Halloween vagy farsangi jelmezekhez is tökéletesek! . . . Kattints ide a részletekért és leírásért!
Fényképes függő családi fotókkal - modern lakásdekoráció házilag
Szeretnéd kiállítani a legkedvesebb fotóitokat egy stílusos modern formában ami ráadásul az üres falfelületek feldobására is remek megoldás lehet? Próbáld ki ezt a kreatív ötletet, a falra függeszthető lógó fotófalat! Ez a felfüggeszthető lógó fotós lakásdekoráció bármilyen méretben és színben remekül mutat így készítheted őket akár kicsi akár egész falat betöltő verzióban is! A levegőre keményedő FIMO gyurma háromszögek helyett használhatsz más alapanyagokat is a pénztárcád és az otthon lévő kreatív alapanyag készleted szerint (pl.: farostlemezből és kartonpapírból is tökéletes!) A leg szebben fekete fehér vagy monokróm fotókkal működik, de vidám színes verziókkal is kísérletezhetsz! . . . Kattints ide a részletekért és leírásért!
Csibék parafadugó nyomdával - húsvéti ötlet gyerekeknek
Ezek a szuper aranyos kis csibék egy parafadugó, némi sárga festék, egy fekete filctoll és egy kevés narancssárga színes papír segítségével pillanatok alatt elkészíthetőek, akár a kisebb gyerekek által is és remek húsvéti/tavaszi képeslapok lehetnek belőlük!  A parafadugóval nyomdázott csibéket természetesen nem csak sárgában készíthetitek a gyerekekkel, bármilyen pasztell vagy vidám fantázia színben remekül mutatnak! A parafadugókkal természetesen nem csak csibéket nyomdázhattok bármilyen más körökön alapuló motívum megformázásra tökéletesek! (készülhet parafadugó nyomdával pl: virág, hóember,pillangók,4 levelű lóhere stb ) . . . Kattints ide a részletekért és leírásért!
Óriás rózsák krepp papírból ( óriás virág csokor )
Szeretnél egy igazán különleges, ám mégis filléres esküvői / tavaszi dekorációt, vagy éppen egy anyák napi /ballagási / valentin-napi csokrot? Ha igen akkor ezeket a gyönyörű óriás krepp papír rózsákat neked találták ki! Garantáltan mindenkinek leesik majd az álla ha meglátja ezeket a virágokat! Az elkészítésük rendkívül egyszerű, és nem csak egy  különleges és látványos csokor  vagy ajándék lehet belőle, de akár az otthonodat illetve a gyerekszobát is remekül dekorálhatod velük. Természetesen nem csak pink színben készülhet, csinálhatsz visszafogottabb / elegánsabb fehér - pasztell rózsákat is! . . . Kattints ide a részletekért és leírásért!