Információk és segítség

Konzervdoboz hóember - téli barkácsötlet gyerekeknek

Ez a vidám, aranyos hóember egy konzerv doboz , egy kevés ( akril ) festék és egy pár gomb segítségével pillanatok alatt elkészíthető, akár a legkisebb kreatív kezek által is! Kreatív ötlet ugye? A konzerv doboz hóember nem csak téli dekorációnak , vagy éppen iskolai/óvodai kreatív elfoglaltságnak remekek, de egy kevés szemetet is újrahasznosíthatsz velük, ami szintén szuper dolog! Készíts a konzerv doboz hóember fejhez nagyobb konzervekből testet is, így egy csodás kültéri karácsonyi dekorációt kaphatsz!
Tetszett ez az ötlet? Oszd meg másokkal is! :)!
Kreatív ötletek, amik esetleg érdekelhetnek ( A mozgatáshoz használd a nyilakat vagy a pöttyöket )
Természetes szájfény (ajakbalzsam) 5 perc alatt - natúrkozmetikum
Nem tagadjuk, szerelmesei lettünk a bolti szépségápolási termékek házi alternatíváinak mióta mi is gyakran használjuk őket! Most egy 5 perc alatt elkészíthető csupa természetes alapanyagból álló szájfény/ajakbalzsam receptjét hoztuk nektek, amit ráadásul szín és illat szerint is saját ízlésedre formálhatsz! A házi készítésű szájfény receptje (6-8 kis adagra): 4 teáskanál méhviasz, 4 teáskanál (finomítatlan)kókuszolaj, 1 teáskanál E-vitamin olaj (kapszulából),rúzs,6-8 csepp 100%os! illóolaj. A házi ajakbalzsam összetevőinek mennyiségét természetesen tetszőlegesen csökkentheted. A legjobbak tároláshoz a légmentesen záródó üveg (vagy műanyag tégelyek). Gőz felett is olvaszthatod az összetevőket! . . .
Ugrás a kreatív ötlet részleteihez
Virágok ragasztószalagból
Ha van egy kis maradék ragasztószalagod ,vagy csak szeretnél szakítani a hagyománnyal és a jeles alkalomra egy különleges színes virágcsokrot szeretnél adni, ami soha nem hervad el ,akkor azt a kreatív ötletet neked találták ki! Ezek a rózsák bármilyen ragasztószalagból készíthetőek, és ha vízálló ragasztószalaggal készíted őket kerti dekorációnak is alkalmasak. Díszíthetnek koszorút vagy lehetnek kellékei egy bulinak esetleg egy őrült jelmeznek is : ) . . .
Ugrás a kreatív ötlet részleteihez
Rózsa alakú pont fülbevaló papírból egyszerűen (ékszerkészítés)
Néha a legegyszerűbb kreatív ötletek a legszebbek, legkifinomultabbak! Ilyen ez a csodaszép, és egyszerűen elkészíthető, papírból! készült rózsa alakú mini (pont) fülbevaló is, ami bármilyen egyszerűbb vagy különlegesebb alkalmi elegáns (pl.: esküvői vagy ballagási) ruhát remekül fel tud dobni! Ez a csodás élethű rózsás, púderes színvilágú pont füli pillanatok alatt elkészíthető, meg fogsz lepődni milyen egyszerű! Nézd meg ezt a remek lépésről-lépésre videó útmutatót és készíts el egyet te is magadnak, vagy ajándékba barátaidnak /rokonaidnak bármilyen jeles alkalomra! (Az alap papír kör átmérője kb 2,5 cm) . . .
Ugrás a kreatív ötlet részleteihez
Kényeztető pihenés ajándékba - téli papucsokba csomagolva
Ki ne szeretné a kényeztető pihenést ? Ez a szuper kreatív ajándék ötlet pont ezt segíti elő, egy rendkívül egyszerű és ötletes formában! Ezekbe a kényelmes puha téli papucsokba bármilyen olyan apró figyelmességet csomagolhatsz ,ami egy igazán kellemes kényeztető-pihentető délutánhoz szükségesek, mint pl.: a csokoládé, mini italok, körömlakkok és szépségápolási dolgok ( kéz és lábkrémek, fürdősók ) ,kuponok... Ez a szuper ajándék gyakorlatilag bárkinek és bármilyen alkalomra remek lehet, hiszen a lehetőségek száma végtelen! Készíthetsz férfias ajándékot párod kedvenceiből, nőies csomagot rokonaidnak és barátaidnak, vagy egy vicces tini/gyerek ajándékot is! . . .
Ugrás a kreatív ötlet részleteihez
Csokoládé pillangók egyszerűen - lepkés sütemény dekoráció
Szeretsz sütni és szeretnéd az elkészült süteményeket / tortát feldobni egy szuper egyszerűen elkészíthető mégis gyönyörű csokoládé díszítéssel? Ennek a remek videó bemutatónak a segítségével most te is könnyedén elkészítheted ezeket gyönyörű ( és isteni finom ) csokoládé pillangókat ! A lepkék készülhetnek tortabevonóval, de bármilyen más csokival is, sőt ha fehér csokit egy pár csepp ételszínezékkel megszínezel, akár ilyen gyönyörű színes élethű lepkéket is alkothatsz pillanatok alatt! A sütőpapírt a másik oldalán (ami nem érintkezik a csokival) elő is rajzolhatod, így még élethűbb, gyönyörűbb pillangókat alkothatsz! Tökéletes lehet tavaszi édességekhez, vagy bármilyen más ünnepre / alkalomra készült desszert dekorálásához is ez a szuper technika! . . .
Ugrás a kreatív ötlet részleteihez
Tavaszi virág baba művirág gallérral (lépésről-lépésre videó útmutató)
Ebben a szuper videóban Atelier Coração de Pano azt fogja megtanítani neked, hogy hogyan tudod elkészíteni ezeket a szuper aranyos, művirág galléros kicsi tavasz babákat pillanatok alatt, olyan egyszerű hobbi alapanyagokból, mint egy kevés maradék textil, egy hungarocell golyó , fonal, némi festék és egy fej művirág ! Kreatív ötlet ugye? Első pillantásra bonyolultnak tűnhetnek , de meg fogsz lepődni milyen egyszerű elkészíteni ezeket a kedves kis tavaszi hangulatú babákat! Alkotásra fel! . . .
Ugrás a kreatív ötlet részleteihez
Egyszerű villámgyors rózsa farkasfogból (farkasfog szalagból)
A farkasfog szalagot leggyakrabban díszítésként varrják ruhákra, de olyan csodás tavaszi dekorációk és kiegészítők és készíthetőek belőle mint pl. ez a csodaszép farkasfog szalag rózsa ! Ez a kedves textil rózsa szó szerint pillanatok alatt elkészíthető, ezért akár nagyobb mennyiségben ( pl.: csokrok, koszorúk készítéséhez ) is remek választás lehet. Egy pici varrás ugyan szükséges az elkészítésükhöz, de meg fogsz lepődni milyen egyszerű ( még ezzel együtt is ) ! . . .
Ugrás a kreatív ötlet részleteihez
Horgolt rózsa alakú arctisztító korongok - kreatív ajándék
Szeretsz horgolni? Szeretnél egy picit környezettudatosabban élni? Készíts az eldobható vatta arctisztító korongok helyett egy pár ilyen dekoratív, puha pamut fonalból horgolt újrahasználható (mosható) rózsa alakú arctisztító korongot! Szépek ugye? A pamut fonál rózsa arctisztító korongokat használat után gyűjtsd egy kicsi textil zsákba, majd ha elfogytak a tiszták egyszerűen mosd ki őket mosógépben, így mindig friss tiszta arctisztító korongokat kaphatsz, amik ráadásul az elhalt hámsejteket is segítenek finoman leradírozni az arcodról! A horgolt arctisztító korongok ajándéknak is tökéletesek és bármilyen otthonodhoz illő színben készülhetnek! . . .
Ugrás a kreatív ötlet részleteihez
Egyszerű papír napraforgó (papír virág) - őszi dekoráció
Szeretnéd az otthonod őszi színekbe öltöztetni egyszerűen, fillérekből ? Próbáld ki ezt a kreatív ötlete t , a narancssárga origami papírból készült napraforgókat! Természetesen ezeket a csodás virágokat nem csak napraforgós ( őszies ) színekben készítheted, bármilyen más vidám színben is remekül mutatnak! Használhatod ezt a remek, egyszerű papír virág készítési technikát más őszi vagy esküvői dekorációk elkészítéséhez is ( pl: csokorba rendezve lehet belőlük asztaldísz vagy éppen egy szép őszi virág koszorú ). Ajándéknak is tökéletesek , hiszen a legapróbb kreatív kezek is egyszerűen el tudják készíteni ezeket a kedves papír virágokat. Olvass hát tovább és tanuld meg te is, hogy hogyan kell elkészíteni a papír napraforgókat házilag! . . .
Ugrás a kreatív ötlet részleteihez
Egyszerű tavaszi tulipános (virágos) térbeli képeslapok papírból
Szeretnél a gyerekekkel egy csodaszép, elegáns (és filléres) tavaszi dekorációt, vagy anyák napi ajándékot készíteni? Szeretnél anyukádnak egy különleges virágot adni, ami soha sem szárad el? Ezt a szépséges színes papír virágos (tulipános)  képeslapot / üdvözlőlapot neked találták ki! A papír tulipánokhozvirágokhoz bármilyen egyszerű színes papírt vagy egyéb  papír maradékot is felhasználhattok, maradék csomagoló papírokból, könyvlapokból is csodás tavaszi felugró képeslap készülhet! Ezt a csodás elegáns papír tulipános képeslapot a legkisebb kreatív kezek is könnyedén elkészíthetik, akár az utolsó pillanatban is! . . .
Ugrás a kreatív ötlet részleteihez
Tavaszi plüss tehén baba virágkosárral (ingyenes szabásminta)
Ha szeretsz varrni és szeretnéd a gyerekeket meglepni egy igazán különleges, és aranyos plüssjátékkal ( vagy éppen csak egy kedves tavaszi dekorációt keresel, amit megvarrhatnál ),akkor ezt a kreatív ötletet ,a plüss virágkosaras szoknyás tehénkét egészen biztosan imádni fogod! Aranyos ugye? Ezen a remek kreatív honlapon nem csak a plüss virágkosaras szoknyás tehén ingyenes szabásmintáját találhatod majd meg, hanem a teljes lépésről-lépésre varrási és összeállítási útmutatóját is! A tehén babák arcát tetszés szerint hímezheted és egyéb kreatív kiegészítőket is varrhatsz neki maradék anyagokból. . . .
Ugrás a kreatív ötlet részleteihez
Krepp papír dáliák egyszerűen - tavaszi dekoráció papírból
Szeretnéd az otthonodat tavaszi színekbe öltöztetni egyszerűen, fillérekből ? Próbáld ki ezt a kreatív ötlete t , a krepp papírból készült dáliákat ! Természetesen ezeket a csodás krepp papír virágokat nem csak rózsaszínben készítheted, bármilyen más vidám színben is remekül mutatnak! Használhatod ezt a remek, egyszerű papír virág készítési technikát más tavaszi vagy esküvői dekorációk elkészítéséhez is ( pl: lehet belőlük asztaldísz vagy éppen egy szép tavaszi koszorú ) . Ajándéknak is tökéletesek bármilyen alkalomra, legyen szó akár anyák napjáról akár ballagásról. Nézd meg ezt a klassz videó útmutatót és tanuld meg te is, hogy hogyan kell elkészíteni a krepp papír dália virágokat házilag! . . .
Ugrás a kreatív ötlet részleteihez
Egyszerű papír rózsás szívecske képeslap - kreatív ötlet gyerekeknek
Szeretnél egy csodaszép, romantikus ( Valentin napi ) dekorációt, vagy ajándékot készíteni? Ha a válaszod igen, akkor ezt a csodás, villám gyorsan elkészíthető , térbeli papír ( spirál ) virágokkal kirakott szívecskés képeslapot neked találták ki! A virágokhoz egyáltalán nem szükséges speciális origami papírt használnotok, készülhetnek bármilyen papír maradékból, akár maradék karácsonyi csomagolópapírokból, vagy éppen könyvlapokból is! Ezeket az egyszerű, feltekeréses technikával készült virágokat / rózsákat természetesen nem csak szívecskés képeslapok dekorálására használhatjátok, hanem más tavaszi dekorációk kiegészítésére / díszítésére is nagyszerűek lehetnek ! ( koszorúkra, ballagási csokrokhoz stb. ) . . .
Ugrás a kreatív ötlet részleteihez
Levendulapárna ingzsebből - kreatív újrahasznosítás
Van egy régi, kinőtt inged, amit már kreatívan újrahasznosítottál , de a zsebével eddig nem tudtál mit kezdeni? Készíts belőle illatpárnákat ! Kreatív ötlet ugye? Ez a remek kreatív ötlet Sadie Seasongoods-tól remek lehet a régi lyukas és kinőtt ingek ( vagy más ruhák ) zsebeinek újrahasznosítására és akár ajándéknak is tökéletes választás lehet bármilyen alkalomra! Legyen akár kreatív karácsonyi ajándék , vagy éppen apák napi ajándék , a sikere egészen biztosan hatalmas lesz! Ha nincs varrógéped az sem gond, ezt a zsebből készült ( levendula ) illat párnácskát akár kézzel is egyszerűen megvarrhatod! . . .
Ugrás a kreatív ötlet részleteihez
Kiszínezhető 3D papír virágok - nyomtatható mintaívvel
Ha szeretsz színezni és már unod az egyszerű színezőket,akkor próbáld ki ezeket a gyönyörű, térbeli, virággá alakítható lapokat! Kreatív ötlet ugye? A virágokat  tetszésed szerint színezheted (vagy festheted) és az így elkészült műalkotásokkal egyszerűen dekorálhatod is otthonodat (tavasszal) ! ( így rögtön két legyet üthetsz egy csapásra! ) Erről a remek kreatív honlapról ingyenesen letöltheted majd a 3D virágos színezőlapokat, plusz egy részletes összeállítási útmutatót is találhatsz hozzá! . . .
Ugrás a kreatív ötlet részleteihez
Gyönyörű ( rózsa ) virág bross szalagokból - tavaszi ajándék
Ennek a remek, kreatív videó bemutatónak köszönhetően azt tanulhatod meg, hogy hogyan tudod elkészíteni ezt a gyönyörű  selyem szalag (pünkösdi) rózsás / virágos kitűzőt. Szép ugye? A szalag rózsák / virágok elkészítése egyáltalán nem olyan nehéz, mint  ahogyan az első ránézésre tűnhet! A virágszirmokat egyesével ki kell majd vágnod szalagból, egy kicsit megolvasztani a szélüket öngyújtóval (vagy gyertyalánggal), majd egymáshoz rögzíteni, és már kész is! Ebben a videó útmutatóban az a legjobb, hogy a szalag virág bibék elkészítését is megtanulhatod belőle! Remek tavaszi dekorációkékszerek és ajándékok készülhetnek ezzel a szuper szalag virág készítési technikával.  . . .
Ugrás a kreatív ötlet részleteihez
Bonbon csoki csokor egyszerűen - kreatív Valentin napi ajándék ötlet
Az élő virágok hamar elhervadnak, a bonbon pedig már kissé elcsépelt. Viszont, miért ne kombinálhatnád össze őket egy szuper különleges kreatív ajándékká, ami garantált örömet okoz majd a megajándékozottnak? Készíts bonbon csoki csokrot ! A bonbon csoki csokor elkészítése ennél egyszerűbb már nem is lehetne: csak egy pár fa saslik pálcára és bonbonokra ( vagy házi csokis sütire / brownie-ra ) lesz hozzá szükséged. Szuper ugye? Csomagold az elkészült bonbon csoki virágokat egy szép, romantikus hangulatú csomagolópapírba ( ha pedig nem azonnal ajándékozod oda őket : a kiszáradás ellen védd celofánnal! ) . . .
Ugrás a kreatív ötlet részleteihez
Egyszerű kinyitható papír origami ajándékdobozok - papírhajtogatás
Ennek a szuper, kreatív videó útmutatónak köszönhetően azt tanulhatod meg, hogy hogyan tudod egy 3db egyszerű színes papírlap segítségével pillanatok alatt elkészíteni ezeket a szuper kinyitható papír ajándék dobozokat! Kreatív ötlet ugye? Ezek a csodás papír dobozkák bármilyen alkalomra tökéletesek lehetnek kisebb ajándékok (édességek,ékszerek, kézzel készült apróságok) csomagolásához. Meghajtogatni is gyerekjáték lesz őket, hiszen semmi más nem kell hozzá csak színes (origami) papír. Ezzel a szuper kreatív ajándék doboz készítési technikával akár adventi kalendáriumot is készíthettek a gyerekekkel! . . .
Ugrás a kreatív ötlet részleteihez
Ferrero Rocher csoki bonbon gömb virág csokor egyszerűen
Ez a gyönyörű krepp papír bonbon " virág" csokor nem csak szépségével okoz majd örömet, hiszen rengeteg ínycsiklandó gömb alakú csokoládé bonbon ( Ferrero Rocher) is rejlik benne. Szép ugye? Ráadásul elkészíteni sem olyan nehéz mint, ahogyan az első ránézésre tűnhet: csak egy pár szem finom csokoládé bonbonra, némi krepp papírra, egy hungarocell gömbre és néhány fogpiszkálóra lesz hozzá szükséged. Ez a gyönyörű gömb alakú bonbon virág csokor  remek ajándék lehet anyák napjára, nőnapra, Valentin-napra, ballagásra vagy bármilyen más jeles alkalomra. Természetesen a krepp papír virágok színét tetszőlegesen alakíthatod, lehet romantikus vörös, de akár elegáns fehér is! (Az elkészítés 3:12-nél kezdődik!) . . .
Ugrás a kreatív ötlet részleteihez
Szeretnél még több hasonló kreatív ötletet látni? kattints ide és nézz szét ebben a kreatív ötlet kategóriában: Kreatív anyák napi ajándék és apák napja ajándék ötletek
Hasonló kreatív ötletek, amiket figyelmedbe ajánlunk( A mozgatáshoz használd a nyilakat vagy a pöttyöket  )
Pulcsis amigurumi tacskó kutya (ingyenes horgolásminta és videó útmutató)
Ma egy új szuper klassz amigurumi mintát hoztunk nektek , Olga Askarova pulcsis, sálas tacskó kutyusát! Ez a kedves amigurumi tacskó minta remek választás lehet, akkor is, ha horgolni már tudsz, de még csak most ismerkedsz az amigurumival , hiszen nem csak szöveges, hanem lépésről-lépésre videó formátumban is ingyenesen elérhető Amigurumi Space honlapján! Szuper ugye? Készülhet ez a kedves, ölelhető amigurumi tacskó , szülinapi ajándékként az unokádnak, babaváró ajándékként , vagy csakúgy kedves, ölelhető alvópajtásként, a sikere garantált! Készítheted bármilyen színben és méretben a horgolt tacskót , minden formában remekül mutat majd! ( A külső oldal videójának működésre bírásához nálunk az EREDETI NYELVÉN gombra kattints majd! ) . . .
Ugrás a kreatív ötlet részleteihez
Karácsonyfadísz filc hóemberek - téli kreatív ötlet gyerekeknek
Egy olyan  klassz kreatív téli / karácsonyi ötletet keresel, amit a gyerekekkel is gyorsan és egyszerűen megvalósíthattok? Ezt a remek ötletet, a filcből készült "olvadt" hóemberes karácsonyfadíszeket nektek találták ki. Ezek az aranyos olvadt (vagy felső nézetből ábrázolt) hóemberkék remek dekorációi lehetnek az otthonotoknak vagy a karácsonyfátoknak télen és  karácsonykor, vagy nagyobb méretekben (papírból készült verzióban) akár az óvoda / iskola téli dekorációjához is remek választások lehetnek! A filc hóemberes karácsonyfadíszek arcát és ruházatát tetszés szerint alakíthatjátok, és tovább is dekorálhatjátok bármilyen vidám színű kiegészítővel őket! . . .
Ugrás a kreatív ötlet részleteihez
Horgolt karácsonyi manók - angol horgolásminta
Szeretsz horgolni? Szereted a különleges téli dekorációkat? Tudsz angolul? Próbáld ki ezeket a szuper aranyos horgolt téli manókat! A külső honlapon megtalálhatod majd az amigurumi manók PDf formátumú horgolásmintáját, amit  ingyenesen letölthetsz és kinyomtathatsz. Ha nem tudsz angolul, de szeretnél meghorgolni a manókat >> itt << találhatsz egy nagyszerű magyar-angol horgolószótárt. Ezek a cuki horgolt skandináv stílusú téli manók (tomték) még a legunalmasabb karácsonyi / téli dekorációt is nagyszerűen fel tudják dobni, és gyerekjátéknak sem utolsóak!  (Horgolásminta letöltő link >>itt << ) . . .
Ugrás a kreatív ötlet részleteihez
Áttört hatású papír csillag - karácsonyi dekoráció ( nyomtatható sablon )
Ezek a gyönyörű ( és szuper egyszerűen elkészíthető ) áttört hatású papír csillagok ( lampionok ) remek díszei lehetnek az otthonodnak karácsonykor , ráadásul bankot sem kell robbantanod az elkészítésükhöz, hiszen egyszerű színes papírból készülnek! Kreatív ötlet ugye? Használhatsz a papír csillag díszek elkészítéséhez bármilyen színes ( keményebb ) papírt, a végeredmény egészen biztosan mesébe illő lesz! A külső honlapon megtalálhatod majd az áttört hatású papír csillag karácsonyi díszek ingyenesen letölthető nyomtatható sablonját és videós elkészítési útmutatóját is! ( A külső oldal videójának elindításához nálunk az EREDETI NYELVÉN gombot válaszd kérlek! ) . . .
Ugrás a kreatív ötlet részleteihez
Jegesmedvés pillecukrok forró csokihoz / kakaóhoz
Ha szeretnél egy kedves, vicces ajándékot készíteni csokoládé imádó ismerősödnek, vagy csak szeretnéd meglepni szeretteidet egy fagyos téli napon egy igazán finom, ínycsiklandó forró édességgel, akkor készítsd el ezeket az aranyos pillecukor jegesmedvéket és hozzájuk egy jó forró kakaót vagy forrócsokit! A macik elkészítése rendkívül egyszerű: csak egy kis pillecukorra lesz hozzá szükséged és tortabevonóra (vagy egy szem M&M -re és ehető szemekre ). . . .
Ugrás a kreatív ötlet részleteihez
Lovag sisak formájú meleg téli sapka (vagy jelmez) polárból
Szeretsz varrni? Egy olyan kreatív jelmez (vagy téli kiegészítő) ötletet keresel kisfiadnak/párodnak, aminek garantáltan hatalmas sikere lesz, akár a közelgő farsangi mulatságon akár a hétköznapokban? Próbáld ki ezt a szuper kreatív ötletet a polárból készült meleg/téli lovagi sisakot/sapkát! Klassz ugye?  A külső honlapon megtalálhatod majd a polár lovagi sisak szabásmintáját és varrási útmutatóját is! Azért imádjuk a polár anyagot, mert nem foszlik, így rendkívül egyszerű vele dolgozni, még akkor is, ha csak kezdő varró vagy! A szabásminta letöltéséhez itt majd az "eredeti nyelvén" gombot válaszd, a magyar leírásáért pedig a magyart! . . .
Ugrás a kreatív ötlet részleteihez
Vidám hóemberek pillecukorból tortabevonó csokival
Ha szeretnél egy igazán kedves, villám gyorsan elkészíthető és mégis isteni finom ajándékot készíteni karácsonyra (vagy csak úgy, a szürke téli hétköznapok feldobására), akkor ezt a remek kreatív ötletet, a pillecukorból és csokis tortabevonóból készült vidám hóembereket neked találták ki! A pillecukor hóemberek remekül passzolnak egy finom forró csokihoz vagy kávéhoz, így szívmelengető téli ajándékként is tökéletesek lehetnek! A pillecukor hóemberek arca egy pár pötty (tortabevonó) étcsokoládéból az orruk pedig pár csepp narancssárga ételszínezékkel megszínezett fehér csokiból készültek. . . .
Ugrás a kreatív ötlet részleteihez
Pingponglabda hóember karácsonyfadísz - kreatív ötlet gyerekeknek
Ezek a kedves hóember karácsonyfadíszek egy egyszerű fehér pingpong labda , kávés kapszulák , kupakok, textil maradékok és pipatisztítók segítségével pillanatok alatt elkészíthető, akár a kisebb kreatív kezek által is. Kreatív ötlet ugye? Dekorálhatod ezekkel a kedves hóember fejekkel az otthonotokat, vagy akár a suli / ovi téli dekorációjához is készíthettek párat a gyerekekkel! Az ünnepi vendégeid biztosan a csodájára járnak majd ennek a szuper aranyos karácsonyi dekorációnak és a gyerekek is garantáltan imádni fogják a cuki hóember karácsonyfadíszeket ( elkészíteni és nézegetni is ) ! . . .
Ugrás a kreatív ötlet részleteihez
Aranyos szürke amigurumi egér (ingyenes amigurumi minta)
Nincs is klasszabb dolog mint egy szívvel lélekkel készített játék ! A gyerekek is sokkal jobban kötődnek hozzájuk, ráadásul elkészíteni is öröm őket! Ha szeretsz horgolni ezt a kedves amigurumi egérkét garantáltan szeretni fogod! Kövesd Tatyana Kostochenkova remek, ingyenes körökre osztott horgolásmintáját és készítsd el ezt az aranyos amigurumi egérkét te is! Készülhet ez a kedves, picur amigurumi egérke , szülinapi ajándékként az unokádnak, babaváró ajándékként , vagy csakúgy kedves, ölelhető alvópajtásként, a sikere garantált! Készítheted bármilyen színben és méretben a horgolt egereket , minden formában remekül mutatnak majd! Horgolásra fel! . . .
Ugrás a kreatív ötlet részleteihez
Egyszerű horgolt hópehely (írásos és videó útmutató)
Ez a csodás hópehely horgolásminta akár kezdő horgolóként is remek választás lehet, hiszen méretéből adódóan gyorsan meghorgolható ráadásul rendkívül egyszerű is! ( Ráadásul a külső oldalon videóban is követheted majd a hópehely horgolásának lépéseit! ) Felakaszthatod az elkészült horgolt hópelyheket karácsonyfátokra karácsonyfadíszként vagy használhatod őket egy szépségestéli füzér részenként, a siker garantált! A külső honlapon megtalálhatod majd a horgolt hópelyhek ingyenes körökre osztott horgolásmintáját is,ami alapján igazán gyerekjáték lesz meghorholnod egyet vagy egy egész szettet!( A külső oldali videó lejátszásához nálunk az EREDETI NYELVÉN gombot válaszd kérlek! ) . . .
Ugrás a kreatív ötlet részleteihez
Papír rénszarvasos téli dekoráció ( sablonnal )
Ennek a remek ingyenesen letölthető és kinyomtatható sablonnak a segítségével te is pillanatok alatt készíthetsz egy ilyen gyönyörű, dekoratív téli dekorációt / papír rénszarvast. Szép ugye? Ha egyből egy keményebb lapra nyomtatod ( pl.: famentes rajzlapra ), akkor még könnyebb összeállítani, de persze utólag is átrajzolhatod kartonpapírra. Az elegáns fehér papír helyett ragaszthatsz rá vidám színes csomagolópapírokat is, de készülhet natúr kartonpapír barna színben is. Ha az orrára ragasztasz egy pici piros pompont, akkor egy csapásra Rudolffá alakíthatod. . . .
Ugrás a kreatív ötlet részleteihez
Koszorúk újságpapírból papírfonással lépésről-lépésre
Ebben a remek lépésről-lépésre videó bemutatóban azt tanulhatod meg, hogy hogyan kell egyszerű filléres reklám újságokból koszorút (kopogtatót) készíteni egy kis ragasztó és egy hengeres alapforma (pl:hajlakkos flakon) segítségével. Kreatív ötlet ugye? A papírfonás nem csak azért szuper, mert rengeteg fölösleges papír szemetet hasznosíthatsz újra, de ilyen gyönyörű (téli/karácsonyi) dekorációkat is alkothatsz vele, ami szintén remek! Az elkészült koszorúkat festheted akril festékkel tetszésed szerint, a papír alap szálakat pedig hurkapálcára feltekert papír csíkok segítségével szintén egyszerűen elkészítheted! (Gyertyát ne rakj rá a tűzveszély miatt!) . . .
Ugrás a kreatív ötlet részleteihez
Miniatűr téli zen kert (homokdoboz) műhóval és hóemberrel
Egészen biztosan hallottad már a zen kert kifejezést, vagy akár láttál is már ilyen (miniatűr) homokkal töltött japán kerteket / dobozokat, amikben tetszés szerint lehet játszani a homokkal /rajzolni a homokba. Ezeknek a megnyugtató és kreatív elfoglaltságot jelentő zen kerteknek az alternatívája ez a miniatűr karácsonyi zen kert. Kreatív ötlet ugye? Tehetsz még a karácsonyi zen kertedbe különböző karácsonyi figurákat is. Ha elkészült a zen kerted a hóba tetszőlegesen rajzolhatsz mintákat, formálhatod a téli tájat tetszésed szerint és ha meguntad a játékot / levezetted az összes karácsonyi stresszt használhatod a zen kerted egyszerűen csak karácsonyi / téli dekorációként is. . . .
Ugrás a kreatív ötlet részleteihez
Horgolt boci sapi ( ingyenes tehén sapka horgolásminta )
Szeretsz horgolni? Szeretnél egy aranyos, egyedi és vicces  őszi / téli sapkát horgolni a gyerekeknekHorgold meg ezt az aranyos tehénkés megkötős sapkát! Kreatív ötlet ugye? Jópofa, vicces  és egyedi , egyszóval egészen biztosan örülni fog neki bárki, aki kapja! A külső honlapon megtalálhatod majd a tehén sapka ingyenes körökre osztott horgolásmintáját gyerek méretben, de természetesen a szemek szaporításával más méretekben is elkészítheted ezeket a cuki őszi/téli sapkát! . . .
Ugrás a kreatív ötlet részleteihez
Mikulásvirág textilből
Ez a gyönyörű, kreatív és filléres Mikulásvirág ( maradék ) textilből készül,némi drót segítségével. Varrni is csak minimálisan kell hozzá ( kézi varrással is elkészíthető ), cserébe gyönyörű,  és központi eleme lehet a karácsonyi dekorációnak vagy egy koszorúnak. . . .
Ugrás a kreatív ötlet részleteihez
Aranyos hóemberek hungarocell gömbökből zokni sapkával
Ezek a hihetetlenül  aranyos   hóemberek  egy farönk szelet alapból, egy pár  hungarocell gömbből, egy kis hópasztából, fogpiszkálóból és egy régi zokniból pillanatok alatt elkészíthetőek.  Kreatív ötlet  ugye? Dekorálhatod a hungarocell gömb hóemberekkel  a  karácsonyfátokat  otthon, vagy akár a  suli /   ovi téli dekorációjához  is készíthettek párat a gyerekekkel!  Az ünnepi vendégeid biztosan a csodájára járnak majd ennek a szuper aranyos karácsonyi dekorációnak és a  gyerekek  is garantáltan imádni fogják ezeket a cuki hungarocell gömb hóembereket ( nézegetni és elkészíteni is)! . . .
Ugrás a kreatív ötlet részleteihez
Fázós jégkrém pálcika emberkék - ötlet fonalból gyerekeknek
Egy olyan kreatív ötletet keresel amit a kisebb gyerekkel is egyszerűen elkészíthettek egy pár jégkrém pálcikából ( fa spatulából ) ? Ezeket a kedves, fonallal körbetekert jégkrém pálcika emberkéket nektek találták ki! A fonallal körbetekert jégkrém pálcika emberkék elkészítése rendkívül egyszerű :csak egy pár fa spatula , egy filctoll és némi maradék fonal kell hozzá. Kreatív ötlet ugye? Ez a fonallal körbetekert jégkrém pálcika emberke remek kézműves elfoglaltságot jelenthet a legkisebb gyerekeknek is az oviban/suliban, az elkészült fonal emberkéket pedig remekül használhatjátok bábozáshoz! . . .
Ugrás a kreatív ötlet részleteihez
Karácsonyfadíszek farönkszeletekből
Ha szereted a természetes alapanyagokat, és szeretnél valami igazán különlegeset készíteni, akkor ezeket a farönk szeletekből készült karácsonyfadíszeket neked találták ki! Ha nincs karácsonyi nyomdakészleted az sem baj: nyomtass ki az internetről egy szép karácsonyi motívumot, fekete grafit ceruzával erősen satírozd be a nyomat hátulját, fektesd rá a falapra a nyomatot,majd a minta felőli oldalról rajzold át (így bármilyen mintát egyszerűen átvihetsz). Forrasztópákával is dolgozhatsz a kontúrozásnál, de nem muszáj: ha egy szép barna vagy bronz filccel rajzolsz csak rá úgy is nagyon szép! . . .
Ugrás a kreatív ötlet részleteihez
Rusztikus agyagcserép hóember - karácsonyi dekoráció
Ezek a kedves, rusztikus hangulatú hóemberek agyag cserepekből készültek. Aranyosak igaz? Ezek az aranyos, agyag cserép hóemberek nagyszerűen használhatóak kültéri- és beltéri karácsonyi dekorációként , ráadásul elkészíteni is rendkívül egyszerű őket ( akár a gyerekekkel együtt is készíthetitek ) ! Az agyagcserép hóembereket tetszés szerint tovább is dekorálhatjátok pl: műhóval, szalagokkal, flitterrel... Ha kültéri karácsonyi dekorációnak szánjátok az agyagcserép hóembereket , ne felejtsétek el kezelni őket valamilyen időjárásálló anyaggal: pl lakkal. . . .
Ugrás a kreatív ötlet részleteihez
Szeretnél még több hasonló kreatív ötletet látni? kattints ide és nézz szét ebben a kreatív ötlet kategóriában: Téli dekorációk és kreatív ötletek télre
Tetszett ez az ötlet? Mondd el a véleményed! (Ha elakadtál, kérdésed lenne azt is bátran megírhatod, igyekszünk minél hamarabb válaszolni!)