Információk és segítség

Mini amigurumi varjú - ingyenes horgolásminta

Egyszerűen nem tudunk betelni az amigurumi cukiságokkal, pláne ha azokat villámgyorsan, maradék fonalból is el lehet készíteni! Ez a kedves kis amigurumi varjú garantáltan örömet okoz majd annak, aki kapja tőled, ráadásul elkészíteni sem nehéz! Diy-100Ideas honlapján megtalálhatod majd az amigurumi varjú ingyenes körökre osztott horgolásmintáját ( és összeállítási útmutatóját is ) , amit követve igazán gyerekjáték lesz elkészítened ezt a kedves, horgolt figurát ajándékként, vagy csakúgy az unalmas órák elütésére. Amigurumi figurákat öröm adni, készíteni, és természetesen kapni is, szóval kapd elő a gombolyagos ládádat és horgolásra fel!
Tetszett ez az ötlet? Oszd meg másokkal is! :)!
Kreatív ötletek, amik esetleg érdekelhetnek ( A mozgatáshoz használd a nyilakat vagy a pöttyöket )
Bonbon virág csokor egyszerűen krepp papírból ( Ferrero Rocher rózsa )
Ez a gyönyörű krepp papír rózsa csokor nem csak szépségével okoz majd örömet, hiszen minden egyes virágban egy-egy szem gömb alakú csokoládé bonbon ( Ferrero Rocher ) rejlik. Szép ugye? Ráadásul elkészíteni sem olyan nehéz mint, ahogyan az első ránézésre tűnhet: csak egy pár szem finom csokoládé bonbonra ,némi krepp papírra és egy kis drótra lesz hozzá szükséged. Ez a gyönyörű bonbon virág csokor remek ajándék lehet anyák napjára , nőnapra , Valentin-napra , ballagásra vagy bármilyen más ünnepi alkalomra. Természetesen a rózsák színét tetszőlegesen alakíthatod, lehet romantikus vörös de akár elegáns fehér is, sőt egyéb dekorációs elemekkel ( pl.: más bonbon virágokkal ,szalagokkal, élő virágokkal ) is kreatívan kiegészítheted. . . .
Ugrás a kreatív ötlet részleteihez
Kiszínezhető 3D papír virágok - nyomtatható mintaívvel
Ha szeretsz színezni és már unod az egyszerű színezőket,akkor próbáld ki ezeket a gyönyörű, térbeli, virággá alakítható lapokat! Kreatív ötlet ugye? A virágokat  tetszésed szerint színezheted (vagy festheted) és az így elkészült műalkotásokkal egyszerűen dekorálhatod is otthonodat (tavasszal) ! ( így rögtön két legyet üthetsz egy csapásra! ) Erről a remek kreatív honlapról ingyenesen letöltheted majd a 3D virágos színezőlapokat, plusz egy részletes összeállítási útmutatót is találhatsz hozzá! . . .
Ugrás a kreatív ötlet részleteihez
Filc virág könyvjelzők egyszerűen (ingyenes sablonnal)
Ezek a kedves, egyedi, tavaszi hangulatú ( virágos ) könyvjelzők egy kis maradék filc anyag ,egy pár szem gyöngy és egy gumiszalag segítségével pillanatok alatt elkészíthetők, akár a kisebb kreatív kezek által is. Kreatív ötlet ugye? Különösebb varrási tudást sem igényelnek, hiszen kézzel is egyszerűen megvarrható! ( Egyszerű alapöltésekkel. ) Készítheted a filc virágos könyvjelzőket bármilyen színben egészen biztosan remekül mutatnak majd! Ezek a kedves filc virágos, gumis könyvjelző remek kézműves ajándék lehet bármilyen alkalomra. Maradék filc darabokból is készítheted ,vagy kísérletezhetsz más kreatív alapanyagokkal is pl: dekorgumival, farmerral. . . .
Ugrás a kreatív ötlet részleteihez
Tavaszmanó tulipánban - gyurmázás lépésről-lépésre
A ( Fimo ) gyurma csodálatos dolog, hiszen szebbnél szebb szobrocskákat alkothatunk belőle egy pár ügyes trükknek köszönhetően. Ebben a videó útmutatóban Celidonia Studio azt fogja megtanítani neked, hogy hogyan tudod elkészíteni ezt a szuper aranyos tulipánban lakó tavaszi manót . Aranyos ugye? Természetesen ez a kedves virágban lakó kis manó figura nem csak Fimo gyurmából készülhet, tökéletes lehet fondantból ( tortadíszítésre ) vagy más süthető/ levegőre száradó gyurmákból elkészítve is! Egy kicsi moha fészekbe rakva ( élővirágok mellett ) igazán különleges tavaszi dekoráció készülhet belőle! . . .
Ugrás a kreatív ötlet részleteihez
Egyszerű villámgyors rózsa farkasfogból (farkasfog szalagból)
A farkasfog szalagot leggyakrabban díszítésként varrják ruhákra, de olyan csodás tavaszi dekorációk és kiegészítők és készíthetőek belőle mint pl. ez a csodaszép farkasfog szalag rózsa ! Ez a kedves textil rózsa szó szerint pillanatok alatt elkészíthető, ezért akár nagyobb mennyiségben ( pl.: csokrok, koszorúk készítéséhez ) is remek választás lehet. Egy pici varrás ugyan szükséges az elkészítésükhöz, de meg fogsz lepődni milyen egyszerű ( még ezzel együtt is ) ! . . .
Ugrás a kreatív ötlet részleteihez
Gyönyörű virágok papír szalvétából pillanatok alatt
Ezek a gyönyörű, színpompás virágok bármilyen hihetetlen, de egyszerű asztali papír szalvétából készültek. Kreatív ötlet ugye? Nézd meg te is ezt a remek lépésről-lépésre videó útmutatót, aminek köszönhetően te is könnyedén elkészíthetsz párat a tavaszi dekorációdhoz, vagy éppen a közelgő anyák napjára / ballagásra! Ezek a csodálatos papír szalvétából készült virágok bármilyen színben remekül mutatnak így akár esküvői asztali vagy éppen hétköznapi otthonszépítő dekorációként is nagyszerűen megállják a helyüket! Az elkészítésük olyan egyszerű, hogy akár gyerekek is bátran készíthetik! . . .
Ugrás a kreatív ötlet részleteihez
Robbanó meglepetés - ajándék papírból egyszerűen
Ezzel a jópofa kreatív ötlettel és a hozzá tartozó videó bemutatóval te is pillanatok alatt elkészítheted bármilyen alaklomra (legyen az szülinap,névnap,ballagás,karácsony,Valentin nap vagy anyák napja..) ezt a vicces "robbanó" ajándékdobozt egy kis (színes) papír segítségével, fillérekből! A robbanó papír ajándék dobozokat megtöltheted apró cukorkával, de ragaszthatsz bele szívhez szóló idézeteket / üzeneteket, fényképeket vagy akár pénzt is (az ünneptől vagy a megajándékozottól függően). Meg fogsz döbbenni milyen egyszerű elkészíteni ezeket a vicces ajándékokat és a sikerük garantált! . . .
Ugrás a kreatív ötlet részleteihez
Gyönyörű térbeli tulipános képeslap házilag - egyszerű kreatív ötlet gyerekeknek
Ez a szépséges térbeli papír tulipános képeslap a legkisebb gyerekek által is egyszerűen elkészíthető, az elkészült alkotás pedig remek ajándék lehet bármilyen alkalomra ( anyák napjára , névnapokra ,szülinapokra ) ! Sőt! Akár tavaszi dekorációként is remekül mutat! A térbeli papír tulipános képeslap készülhet egyszerű színes papír lapokból ,vagy használhattok a térbeli papír virágok elkészítéséhez akár maradék csomagolópapírokat is! Az elkészült térbeli tulipán képeslapokat kiegészíthetitek egy kedves verssel / személyes üzenettel / fotókkal / csokikkal hogy még személyesebb legyen az ajándék ! ( A tulipán sablon letöltéséhez és a videó megtekintéséhez nálunk az EREDETI NYELVÉN gombot válaszd majd kérlek! ) . . .
Ugrás a kreatív ötlet részleteihez
Rózsa alakú pont fülbevaló papírból egyszerűen (ékszerkészítés)
Néha a legegyszerűbb kreatív ötletek a legszebbek, legkifinomultabbak! Ilyen ez a csodaszép, és egyszerűen elkészíthető, papírból! készült rózsa alakú mini (pont) fülbevaló is, ami bármilyen egyszerűbb vagy különlegesebb alkalmi elegáns (pl.: esküvői vagy ballagási) ruhát remekül fel tud dobni! Ez a csodás élethű rózsás, púderes színvilágú pont füli pillanatok alatt elkészíthető, meg fogsz lepődni milyen egyszerű! Nézd meg ezt a remek lépésről-lépésre videó útmutatót és készíts el egyet te is magadnak, vagy ajándékba barátaidnak /rokonaidnak bármilyen jeles alkalomra! (Az alap papír kör átmérője kb 2,5 cm) . . .
Ugrás a kreatív ötlet részleteihez
Egyszerű asztali fényképtartó maradék fa deszkából
Mi egyszerűen imádjuk a szuper egyszerű , mégis nagyszerű kreatív ötleteket ! Ilyen ez a villámgyorsan elkészíthető és mégis különleges asztali fényképtartó is, ami ( azon kívül, hogy ház körül kallódó maradékokból is elkészíthető ) rendkívül praktikus is, hiszen a fényképeket tetszés szerint egy mozdulattal lecserélheted bennük! Sőt! A díszítéseket ( művirágokat és más apró széldíszeket ) is cserélgetheted az ünnepnek / évszaknak megfelelően! Szuper ugye? Természetesen ez a fa deszkából készült asztali képkeret nem csak dekorációnak tökéletes: ajándékba is adhatod bármilyen alkalomra! . . .
Ugrás a kreatív ötlet részleteihez
Lótuszvirág alakú mécsestartók levegőn száradó gyurmával
Ez a gyönyörű lótuszvirág alakú mécsestartó egy kevés levegőre száradó gyurmából pillanatok alatt elkészíthető, és nem csak a (vintage/shabby chic stílusú) otthonod tavaszi éke lehet , hanem ajándéknak is tökéletes egy különleges alkalomra (pl.: karácsonyra vagy anyák napjára)! A lótusz virág alakú mécsestartók elkészítése hihetetlenül egyszerű: ennek a remek lépésről-lépésre videó bemutatónak a segítségével igazán gyerekjáték lesz! A lótuszos gyertyatartó végső, kerámia hatású csillogását egy kis akril festék és extra fényes decoupage lakk segítségével éri el. Természetesen nem muszáj púder rózsaszínt használnod, bármilyen más színben is gyönyörű! . . .
Ugrás a kreatív ötlet részleteihez
Szülői szeretet - ölelkező madaras képeslapok
Ezek a jópofa ölelkező madarakat ( szülői szeretetet ) ábrázoló képeslapok egy kis  színes papír segítségével percek alatt elkészíthetőek, és remek ajándékok lehetnek bármilyen alkalomra ( legyen az anyák napja, apák napja, szülinap vagy névnap ). Kreatív ötlet ugye? A kétféle ingyenesen letölthető és nyomtatható sablon segítségével te is pillanatok alatt elkészítheted őket! A baglyos és galambos képeslapok elkészítéséhez bármilyen maradék színes papírt / csomagolópapírt felhasználhatsz és kedved szerint kreatívan tovább is díszítheted más alapanyagokkal is (pl: anyagdarabokkal, tollal, virágokkal, masnikkal,scrapbook papírokkal ). . . .
Ugrás a kreatív ötlet részleteihez
Harisnya virágok - rózsák harisnyanadrágból
Ez a gyönyörű rózsa ha hiszed, ha nem, egy vidám színű harisnyanadrágból készült egy kis drót és (nylon) cérna segítségével. Gyönyörű ugye? És ennek a remek, részletes, lépésről-lépésre videó útmutatónak a segítségével most te is könnyedén elkészítheted a harisnya rózsákat! A virágokat készítheted szakadt /kinőtt harisnya nadrágokból is, bármilyen színben szépen mutatnak majd! (Ha még különlegesebb hatást szeretnél elérni, a szirmok széleit meghintheted csillámporral vagy ragaszthatsz rájuk strassz köveket is.) Ezek a gyönyörű harisnya virágok tökéletes ajándékok lehetnek bármilyen ünnepi alkalomra (anyák napjára,szülinapra,esküvőre,ballagásra), önmagukban, vagy csokorban is. . . .
Ugrás a kreatív ötlet részleteihez
Gyönyörű hideg porcelán rózsa csokor kaspóban házilag
Imádjuk a házi készítésű hideg porcelán gyurmát, hiszen csodaszép dolgokat lehet belőle készíteni, mint például ez a gyönyörű mini rózsa csokor, ami sosem hervad el! Ez a levegőre keményedő gyurmából készült csokor tökéletes ajándék lehet bármilyen alkalomra, legyen szó akár szülinapról,névnapról,esküvőről,ballagásról,vagy anyák napjáról. természetesen nem csak ajándéknak, hanem dekorációnak is tökéletesek,  hiszen egy kis temperával színezve a házi hideg porcelánt olyan virágokat készíthetsz a csokorba, amilyet csak szeretnéd! A rózsacsokor elkészítésében ez a remek lépésről lépésre videó útmutató lesz segítségedre! . . .
Ugrás a kreatív ötlet részleteihez
Talicska alakú fa virág ültető láda - rusztikus kerti dekoráció fából
Szeretsz barkácsolni? Szeretnéd a kerted feldobni egy jópofa és egyszerű kreatív ötlettel? Ezt a szuper, fából készült talicska alakú kerti virágtartó / ültető ládát neked találták ki! Ez a remek lépésről-lépésre videó barkács útmutató és ez az >>ingyenes tervrajz<< lesz majd a segítségedre a talicska összeállításánál. Az talicska alakú virág ültető ládák színét  tetszés szerint alakíthatod. Ez a talicska alakú virág ültető láda nem csak kerti dekorációként tökéletes, de hihetetlenül praktikus is, hiszen egy mozdulattal bárhová eltolhatod! (pl: teleltetéshez) A méretek hüvelykben vannak: 1 inch=2.54cm! . . .
Ugrás a kreatív ötlet részleteihez
Szívecskés karkötő - egyszerű drót ékszer
Ez  a csodálatos szívecskés karkötő, ami remek ajándék lehet bármilyen ünnepre és alkalomra egy kevés drót és egy fogó segítségével másodpercek alatt elkészíthető! Kreatív ötlet ugye? Ennek a remek ékszer készítési blognak köszönhetően most te is készíthetsz egyet magadnak és rokonaidnak, vagy barátaidnak, hiszen ez a gyönyörű , stílusos és elegáns szívecskés drót karkötő bármilyen alaklomra tökéletes ajándék lehet, legyen szó akár karácsonyról, szülinapról, névnapról vagy éppen anyák napjáról. Természetesen ezt az egyszerű drót ékszert tovább is dekorálhatod tetszés szerint: fűzhetsz rá gyöngyöket, körbe tekerheted fonallal .. nem lehet elrontani! . . .
Ugrás a kreatív ötlet részleteihez
Tavaszi virágok vízfestéssel egyszerűen - Jay Lee festőművésszel
Szeretnél megtanulni vízfestékkel festeni? Szereted a visszafogott, nőies, virágos festményeket? Szeretnéd megtanítani a gyerekeket festeni? Jay Lee festőművész videó csatornáját neked találták ki! Ezen a remek honlapon rengeteg különböző (virágos) tavaszi festmény elkészülését nézheted meg lépésről lépésre, az egészen egyszerű gyerekeknek való virágos festményektől a komplexebb, gyönyörű vintage hangulatú nőies-pasztell virágos vízfestményekig! Szépek ugye? A vízfestés tananyag videók működésre bírásához nálunk az "EREDETI NYELVÉN MEGTEKINTÉS" menüpontot válaszd! (A vízfestmények leírásának/címének fordításához pedig a magyart) 
. . .
Ugrás a kreatív ötlet részleteihez
Tavaszi plüss tehén baba virágkosárral (ingyenes szabásminta)
Ha szeretsz varrni és szeretnéd a gyerekeket meglepni egy igazán különleges, és aranyos plüssjátékkal ( vagy éppen csak egy kedves tavaszi dekorációt keresel, amit megvarrhatnál ),akkor ezt a kreatív ötletet ,a plüss virágkosaras szoknyás tehénkét egészen biztosan imádni fogod! Aranyos ugye? Ezen a remek kreatív honlapon nem csak a plüss virágkosaras szoknyás tehén ingyenes szabásmintáját találhatod majd meg, hanem a teljes lépésről-lépésre varrási és összeállítási útmutatóját is! A tehén babák arcát tetszés szerint hímezheted és egyéb kreatív kiegészítőket is varrhatsz neki maradék anyagokból. . . .
Ugrás a kreatív ötlet részleteihez
Virágos tavaszi váza befőttes üvegből házilag (újrahasznosítás)
Van egy pár kallódó befőttes üveged a ház körül, amit szeretnél kreatívan és stílusosan újrahasznosítani? Próbáld ki ezt a kreatív ötletet, és készíts belőlük egy kevés akril festék segítségével ilyen csodaszép praktikus virág mintás vázákat! A margarétás vázák elkészítése egyáltalán nem olyan nehéz, mint az első ránézésre tűnhet, ennek a remek lépésről-lépésre festési útmutatónak köszönhetően, akkor is gyerekjáték lesz megfestened őket, ha még sohasem festettél ezelőtt! Ezek a gyönyörű befőttes üveg vázák remek vintage hangulatú dekorációk lehetnek otthonodban bármilyen évszakban , nem csak  tavaszi/húsvéti dekorációként tökéletesek! . . .
Ugrás a kreatív ötlet részleteihez
Szeretnél még több hasonló kreatív ötletet látni? kattints ide és nézz szét ebben a kreatív ötlet kategóriában: Kreatív anyák napi ajándék és apák napja ajándék ötletek
Hasonló kreatív ötletek, amiket figyelmedbe ajánlunk( A mozgatáshoz használd a nyilakat vagy a pöttyöket  )
Kicsi puha amigurumi mókus (ingyenes horgolásminta)
Egy olyan kedves, ingyenes amigurumi mókus mintát keresel, amit gyorsan meghorgolhatnál, akár maradék fonalakból is? Próbáld ki ezt a aranyos amigurumi mókust ! Amigurumi Space és Kamiliia Petakova új, körökre osztott horgolásmintáját most teljesen ingyenesen szerezheted be, így bátran kísérletezhetsz a horgolt plüssfigurák megalkotásával, nagyobb anyagi ráfordítás nélkül is! Egy kedves kézzel készült játék remek ajándék lehet minden korosztálynak bármilyen alkalomra! ( Vagy akár kedves őszi dekorációkat is készíthetsz belőle! ) Kapd hát elő a fonalas kosarad és horgolásra fel! . . .
Ugrás a kreatív ötlet részleteihez
Puha, fehér amigurumi cica (ingyenes horgolásminta)
Mi egyszerűen imádjuk a kézzel készített játékokat ! A gyerekek is sokkal jobban kötődnek hozzájuk, ráadásul elkészíteni is öröm őket! Ha szeretsz aranyosabbnál aranyosabb gyerekjátékokat horgolni , akkor ezt a kedves amigurumi cicát garantáltan szeretni fogod! Kövesd AmiguroomToys és Victoria Matveeva remek, ingyenes körökre osztott horgolásmintáját és készíts el egy ilyen kedves, kicsi, fehér amigurumi cicát te is! Készülhet ez a kedves, ölelhető amigurumi cica , szülinapi ajándékként az unokádnak, babaváró ajándékként , vagy csakúgy kedves, ölelhető alvópajtásként, a sikere garantált! Készítheted bármilyen színben és méretben a horgolt macskát , minden formában remekül mutat majd! Horgolásra fel! . . .
Ugrás a kreatív ötlet részleteihez
Téli pulcsis horgolt rénszarvas plüssök (ingyenes horgolásminta)
Ha szeretsz horgolni,szereted az egyedi és kedves horgolt plüssfigurákat és szereted a nagyobb kihívást jelentő feladatokat is, akkor ezt az aranyos, horgolt karácsonyi pulóveres rénszarvas babát neked találták ki! Ez a kedves horgolt rénszarvas apró részleteiből adódóan ugyan már nem kezdő horgolóknak való, de megéri rászánni az időt, hiszen olyan aranyos! Használhatod őket kézműves téli dekorációként vagy önmagában puha és aranyos gyerekjátékként is! A külső honlapon megtalálhatod majd a piros pulcsis rénszarvas ingyenes körökre osztott horgolásmintáját és összeállítási útmutatóját is. . . .
Ugrás a kreatív ötlet részleteihez
Mini horgolt sütőtök kulcstartó (ingyenes horgolásminta)
Szereted a gyorsan és egyszerűen meghorgolható aranyos plüssfigurákat? Egy olyan horgolásmintát keresel, ami ajándéknak is tökéletes lehet akár? Próbáld ki ezt a szuper cuki (kawaii) horgolt sütőtököt! Ez a  kedves horgolt játék sütőtök rendkívül egyszerűen meghorgolható, még akkor is, ha csak most ismerkedsz a horgolt játékok készítésével.  A külső honlapon megtalálhatod majd a amigurumi sütőtök plüss kulcstartó ingyenes körökre osztott horgolásmintáját. Aranyos ugye? Készítheted ezt a kedves, horgolt tököt bármilyen méretben - akár ajándékként is - egészen biztosan hatalmas sikere lesz! . . .
Ugrás a kreatív ötlet részleteihez
Kicsi puha amigurumi malac (ingyenes horgolásminta)
AmiguroomToys és Ekaterina Nikolaeva remek ingyenes, körökre osztott amigurumi mintájának köszönhetően te is könnyedén meghorgolhatsz magadnak egy ilyen aranyos puha, horgolt malackát. Klassz ugye? Természetesen ez a kedves, puha amigurumi malac nem csak ebben a színben mutat szépen, bármilyen más ( az új kis tulajdonos ízlésének megfelelő ) színű fonalat is használhatsz hozzá.Ha nem szeretnél horgolt játékokat készíteni használhatod ezt a kedves amigurumi malacot horgolt szilveszteri dekorációként is, a sikere minden formában garantált! Készítheted az amigurumi malackát kisebb és nagyobb méretekben is ( a fonalvastagság és a tű méretének változtatásával ). . . .
Ugrás a kreatív ötlet részleteihez
Amigurumi mopsz kutya sállal (ingyenes horgolásminta)
Kapd elő a maradék fonalaid és horgold meg ezt az aranyos amigurumi mopszt ! Hát nem szuper? Ez az aranyos amigurumi mopsz garantáltan örömet okoz majd annak, aki kapja tőled, ráadásul elkészíteni sem nehéz! Amiguroom honlapján megtalálhatod majd az amigurumi mopsz ingyenes körökre osztott horgolásmintáját , amit követve igazán gyerekjáték lesz elkészítened ezt a kedves, horgolt figurát ajándékként, vagy csakúgy az unalmas órák elütésére. Amigurumi figurákat öröm adni, készíteni, és természetesen kapni is! kapd hát elő a gombolyagos ládádat és horgolásra fel! ( A minta tervezője: Olga Tveritneva ) . . .
Ugrás a kreatív ötlet részleteihez
Kicsi kék amigurumi egérke (ingyenes magyar horgolásminta)
Nincs is klasszabb dolog, mint egy szívvel-lélekkel készített játék ! A gyerekek is sokkal jobban kötődnek hozzájuk, ráadásul elkészíteni is öröm őket. Ha szeretsz horgolni, Éva kedves amigurumi egérkéjét garantáltan imádni fogod fogod! Látogasd meg Éva Bababoltját, kövesd végig az ingyenes, magyar horgolásmintát és készíts el te is egy ilyen kedves amigurumi egérkét ! Készülhet ez a kedves, ölelhető, amigurumi egér szülinapi ajándékként az unokádnak, babaváró ajándékként , macskajátékként... a sikere minden formában garantált. Készítheted bármilyen színben és méretben a horgolt egereket , egészen biztosan csodásak lesznek, ráadásul ez a minta rendkívül egyszerű és részletes is, ezért akár kezdő amigurumizóknak is remek első választás lehet tanuláshoz! . . .
Ugrás a kreatív ötlet részleteihez
Aranyos ülő amigurumi víziló - ingyenes horgolásminta
Szereted az aranyos és egyszerű amigurumi figurákat? Szeretsz horgolni ? Ezt a kedves horgolt ( amigurumi ) vízilovat: Harriett-et neked találták ki! Ezen a szuper, kreatív horgolós honlapon megtalálhatod majd az amigurumi víziló testének sorokra bontott horgolásmintáját teljesen ingyen! Szuper ugye? Meghorgolhatod ezt a kedves vidám vízilovat ajándékként a gyerekeknek, egészen biztosan hatalmas sikere lesz! Biztonsági szemmel ( vagy hímzéssel ) készítve egészen kicsi gyerekeknek is remek ölelhető puha plüss játék lehet ez az amigurumi víziló. . . .
Ugrás a kreatív ötlet részleteihez
Horgolt miniatűr húsvéti / tavaszi amigurumi nyuszikák
Szeretsz horgolni? Szeretnél egy gyorsan elkészíthető aranyos puha gyerek játékot / tavaszi dekorációt / húsvéti ajándékot készíteni? Van egy kis maradék fonalad? Ha a válaszod igen , akkor ezeket a jópofa miniatűr amigurumi technikával készült horgolt tavaszi / húsvéti nyuszikákat neked találták ki! A külső oldalon megtalálhatod majd a nyulak körökre osztott horgolásmintáját és az arcuk hímzésének útmutatóját is.  Természetesen nem csak fehérben készülhetnek, bármilyen halvány / pasztell színben szépen mutatnak, de készülhetnek akár sötét színű fonalakból is. Ha "szőrös" fonálból is készítesz néhányat, még különlegesebbé teheted őket! . . .
Ugrás a kreatív ötlet részleteihez
Mini amigurumi unikornis (ingyenes horgolásminta)
Te is imádod az unikornisokat ( vagy ismersz valakit, aki odáig van értük ) ? Horgold meg ezt a szuper cuki unikornis ( vagy lovacska ) amigurumit ! Ez a kedves horgolt unikornis a méretéből adódóan viszonylag gyorsan és egyszerűen meghorgolható, ráadásul túl sok fonalat sem igényel az elkészítése. ( Maradék fonalakból is meghorgolhatod! ) Amigurum oldalán megtalálhatod majd a mini amigurumi unikornis plüss ingyenes körökre osztott horgolásmintáját. Készítheted ezt a kedves, amigurumi unikornist ( vagy horgolt lovacskát ) bármilyen színben és méretben, egészen biztosan hatalmas sikere lesz! ( A minta tervezője: Petit Cutie ) . . .
Ugrás a kreatív ötlet részleteihez
Picur amigurumi nyuszi répával (ingyenes horgolásminták)
Ez a kedves kis amigurumi nyuszi egy kevés fonalból pillanatok alatt meghorgolható, és egészen biztosan hatalmas örömet okoz majd annak, akinek készíted! Hello Yellow Yarn honlapján ( ahogy azt már megszokhattad tőle ) nemcsak az amigurumi nyuszi körökre osztott horgolásmintáját találhatod majd meg, hanem a részletes összeállítási útmutatóját is , ami rendkívül nagy segítséget nyújt majd az amigurumi nyuszi összeállításában. Adhatod az elkészült nyuszikákat húsvéti ajándékként vagy használhatod a húsvéti dekorációdhoz , a sikere minden formában garantált! Kapd hát elő a maradék fonalaid és horgolásra fel! . . .
Ugrás a kreatív ötlet részleteihez
Hosszú lábú rózsaszín amigurumi nyuszi- ingyenes horgolásminta
Szeretnél horgolni a gyerekeknek egy kedves játékot, ami tökéletes húsvéti ajándék is lehet akár? Próbáld ki ezt a horgolt, nyúlánk ( amigurumi ) nyuszit! A külső honlapon megtalálod majd az amigurumi nyuszi körökre osztott horgolásmintáját ,amit követve igazán gyerekjáték lesz meghorgolnod ezt a hosszú lábú és kezű amigurumi nyuszikát . Ez a kedves kis nyuszi húsvéti dekorációként is remek választás lehet, vagy akár függönyösszekötőként is nagyszerűen mutatna a gyerekek szobájában! . . .
Ugrás a kreatív ötlet részleteihez
Lúdapó - amigurumi lúd (ingyenes horgolásminta)
Nézd ezt az aranyos, horgolt lúdapót. Hát lehet neki ellenállni? Ugye nem? Kövesd diy-100ideas remek, ingyenes körökre osztott horgolásmintáját és készíts el te is egy ilyen kedves amigurumi lúdapót ! Készülhet ez a kedves, ölelhető, amigurumi lúd szülinapi ajándékként, apák napi ajándékként , vagy csakúgy kedves, ölelhető alvópajtásként, a sikere minden formában garantált! Készítheted bármilyen színben és méretben a horgolt lúdapót , egészen biztosan csodás lesz! Előre figyelmeztetünk, hogy az amigurumi erősen addiktív hobbi ( ha egyszer elkezded, garantáltan nem fogod tudni majd abbahagyni az amigurumi figurák készítését ! ) . . .
Ugrás a kreatív ötlet részleteihez
Pompon karácsonyi manó horgolt sapkával (ingyenes horgolásminta)
Szeretsz horgolni és van egy kevés maradék fonalad? Szereted a egyszerű de mégis különleges téli / karácsonyi dekorációkat? Próbáld ki ezeket a szuper aranyos horgolt sapkájú pompon manókat! Kreatív ötlet ugye?  Ez a kedves kis amigurumi manó fej egy kevés fonalból pillanatok alatt elkészíthetőés remek kiegészítője lehet a téli / karácsonyi dekorációdnak! A külső honlapon megtalálható nagyszerű ingyenes lépésről-lépésre horgolási útmutató lesz segítségedre a horgolt sapkájú pompon skandináv manók elkészítésében. Dekoráld velük az otthonod télen / karácsonykor vagy készítsétek a gyerekekkel ajándékként, a sikerük garantált! . . .
Ugrás a kreatív ötlet részleteihez
Egyszerű kicsi amigurumi sündisznó (ingyenes horgolásminta videóval)
Ez a kedves kicsi amigurumi sün, akár kezdő horgolóként / kezdő amigurumizóként is nagyszerű választás lehet, hiszen villámgyorsan meghorgolható, és 2 db részletes videó horgolási útmutató is tartozik hozzájuk is aminek köszönhetően igazán gyerekjáték lesz meghorgolnod őket! A lépésről -lépésre videó horgolási útmutató mellé természetesen jár az ingyenes körökre osztott süni horgolásminta is! Ezek az aranyos kicsi amigurumi sünik remek őszi dekorációk lehetnek az otthonodban, de puha gyerekjátékként sem utolsóak! Kreatív ötlet ugye? ( A külső videók működésre bírásához nálunk majd az EREDETI NYELVÉN gombot válaszd kérlek! ) . . .
Ugrás a kreatív ötlet részleteihez
Szívecskés amigurumi maci - ingyenes videó horgolásminta
Egy kedves amigurumi plüss játékot keresel a gyerekeknek ajándékba, amit egyszerűen meghorgolhatsz?  Ezt a remek ingyenes (körökre osztott) amigurumi horgolásmintát:  a sálas, szívecskés, amigurumi mackót egészen biztosan imádni fogod!  Ezek a bájos, szívecskés horgolt maci remek ölelhető alvó játék lehet akár a legkisebb gyerekek számára is! Ezen a csodás honlapon nem csak az amigurumi medvék körökre osztott horgolásmintáját találhatod majd meg, hanem az elkészítésének videó útmutatóját is, így igazán gyerekjáték lesz meghorgolnod egyet (vagy egy egész mackó családot)!  Ha a videókat szeretnéd megnézni nálunk majd az EREDETI NYELVÉN gombra kattints! . . .
Ugrás a kreatív ötlet részleteihez
Kicsi puha amigurumi nyuszi (ingyenes horgolásminta)
Egy kedves kézzel készült ( húsvéti ) ajándék ötletet keresel a legjobb barátodnak vagy gyermekeidnek ? Szeretsz horgolni ? Ne keress tovább: ezt a kedves amigurumi nyuszit neked találták ki! Az amigurumi egy rendkívül egyszerűen elsajátítható horgolási technika , amivel szebbnél szebb játékokat és ajándékokat készíthetsz minden korosztálynak, ezért abszolút érdemes vele megismerkedned vele! Kézzel készült játékokat és ajándékokat, mint amilyen ez a kedves horgolt nyuszi garantáltan hatalmas öröm adni és kapni is! Kapd hát elő a maradék fonalaid és horgolásra fel! A minta tervezője: Julia Deinega . . .
Ugrás a kreatív ötlet részleteihez
Pici horgolt madár ujjbáb (ingyenes horgolásminta)
Mi egyszerűen imádjuk a szuper egyszerű , mégis nagyszerű kreatív ötleteket! Ilyen ez a kedves madárkás ujjbáb is, amit egy kevés maradék fonalból szó szerint pillanatok alatt meghorgolhatsz az unokád vagy gyermekeid nagy örömére! Horgolj a pici, tavaszi madár ujjbábokból egy teljes szettet, a sikere garantált lesz. Ezzel a kedves, horgolt ujjbábbal remek móka játszani és elkészíteni is öröm lesz őket! Kapd hát elő a maradék fonalaidat és horgolásra fel! . . .
Ugrás a kreatív ötlet részleteihez
Mini amigurumi malac virág fejdísszel (ingyenes horgolásminta)
Egy olyan ingyenes amigurumi mintát keresel, amit villámgyorsan meghorgolhatnál, akár maradék fonalakból is? Próbáld ki ezt a kedves amigurumi malackát ! Paint It Colorful új, körökre osztott horgolásmintáját most teljesen ingyenesen szerezheted be, így bátran kísérletezhetsz a horgolt plüssfigurák megalkotásával nagyobb anyagi ráfordítás nélkül is! Ez a kedves, mini, virág fejdíszes marok malacka remek ajándék lehet minden korosztálynak, bármilyen alkalomra! Ne habozz ház, kapd elő a fonalaidat és horgolásra fel! . . .
Ugrás a kreatív ötlet részleteihez
Szeretnél még több hasonló kreatív ötletet látni? kattints ide és nézz szét ebben a kreatív ötlet kategóriában: Amigurumi horgolás ( amigurumi minták )
Tetszett ez az ötlet? Mondd el a véleményed! (Ha elakadtál, kérdésed lenne azt is bátran megírhatod, igyekszünk minél hamarabb válaszolni!)