Információk és segítség

Tyúkanyó és csibéi - egyszerű húsvéti képeslap gyerekeknek

Egy olyan aranyos, kreatív, húsvéti képeslap ötletet keresel, amit akár a kisebb gyerekekkel is egyszerűen megvalósíthattok? Próbáljátok ki ezt a szuper kreatív ötletet , a papír körökből készült tyúkanyót és csibéit ! Aranyos ugye? Ezek a kedves, papír kör tyúkocskák és csibék remek dekorációk lehetnek húsvétkor a tantermekben vagy akár kedves, húsvéti képeslapokat is dekorálhattok velük, hiszen olyan aranyosak! Természetesen a papír kör tyúkanyó és csibéi képeslapokat tovább is dekorálhatjátok a gyerekekkel tetszés szerint , és kedves, húsvéti jókívánságokat is írhattok rájuk!
Tetszett ez az ötlet? Oszd meg másokkal is! :)!
Kreatív ötletek, amik esetleg érdekelhetnek ( A mozgatáshoz használd a nyilakat vagy a pöttyöket )
Kézkörvonal flamingó papírkép - egyszerű kreatív ötlet gyerekeknek nyárra
Ez a cuki, flamingó párt ábrázoló kép egy kevés színes papírból pillanatok alatt elkészíthető, akár a legkisebb kreatív kezek által is ( szó szerint, hiszen aranyos kicsi kézkörvonal formákból készültek ) ! Kreatív ötlet ugye? A flamingós papírkép elkészítése ennél egyszerűbb már nem is lehetne, hiszen semmi más nem kell hozzá, csak egy ív rózsaszín ( karton ) papír , egy pár toll , egy olló , egy ragasztó és egy pár ügyes kézmozdulat! Ez a színes papírból készült flamingós kép remek elfoglaltságot jelenthet a gyerekeknek nyáron. . . .
Ugrás a kreatív ötlet részleteihez
Muffin papír halacska - kreatív ötlet gyerekeknek nyárra
Ezek a kedves, színes halacskák muffin papírokból ( vagy színes papír körökből ) pillanatok alatt elkészíthetőek, akár a legkisebb kreatív kezek által is! Kreatív ötlet ugye? Készíthetitek a papír halacskákat a gyerekekkel bármilyen színben és méretben egészen biztosan remekül mutatnak majd! Ezek az aranyos papír halak természetesen nem csak remek kreatív nyári kézműves elfoglaltságot jelenthetnek a gyerekeknek, hanem akár csodás tanterem dekorációk is készülhetnek belőlük óceán / nyár témában, vagy a Föld napjára ! . . .
Ugrás a kreatív ötlet részleteihez
Horgolt bálna úr és bálnáné asszony (ingyenes horgolásminták)
Szeretsz horgolni ? Szeretnéd egy kicsit bővíteni a tudásod úgy, hogy közben valami igazán különlegeset és szépségeset alkotsz? Próbáld ki a ragdoll ( rongybaba ) technikát és készítsd el te is bálna uraságot és bálnánét! Szép ugye? Ez a horgolási technika csak látszatra hajtépős: valójában ha rájössz a trükkjére utána már csukott szemmel is menni fog! ( Spin A Yarn Crochet rongybaba technikája nem körönként halad, mint az amigurumi, hanem soronként ( soremeléssel ) készült laponként , amit aztán ( szabásminta szerűen ) a peremeknél össze kell majd horgolni. ) . . .
Ugrás a kreatív ötlet részleteihez
Tengerparti hangulatú lámpások befőttes üvegekből
Ez a gyönyörű tengerparti hangulatú halászháló borítású lámpás, hihetetlen de villám gyorsan elkészíthető, semmi más nem kell hozzá csak egy szép befőttes üveg (vagy bármilyen már kiürült palack) és egy kis fonál (vagy spárga). Készítheted a makramé lámpásokat bármilyen színben és méretben, egészen biztosan szépek lesznek! Díszítheted ezekkel az újrahasznosított alapanyagokból készült dekorációkkal fillérekből az otthonod vagy a kertedet (tökéletesek lehetnek egy kellemes nyár esti grillezéshez  hangulat lámpásként ), de tárolóként illetve vázaként is remekül funkcionálnak! Kreatív ötlet ugye? . . .
Ugrás a kreatív ötlet részleteihez
Filc sellő - sellő baba filc anyagból (ingyenes sablonnal)
Ez az aranyos, picurka sellő baba egy kis filc anyagból pillanatok alatt elkészíthető! Szép ugye? Ha szeretnél idén nyáron valami igazán különlegeset alkotni, akkor ezt a kreatív ötletet ,a filc sellőket neked találták ki! Természetesen a filc sellőket nem csak nyári dekorációként használhatod, más kreatív ötletekhez is nagyszerű pl: remek függő dekorációt készíthetsz belőle a babaágy fölé ,vagy lehet belőle kedves sellős kitűző ,esetleg kulcstartó ! Nem muszáj ragaszkodnod a világoskékhez/ lilához se, ez a kedves kis filc sellő minden színben remekül mutat! ( A sablon letöltéséhez nálunk az EREDETI NYELVÉN gombra, Red Ted Art honlapján pedig a piros "Download" gombra kattints majd! ) . . .
Ugrás a kreatív ötlet részleteihez
Balerina cipő átalakítása csipkével - cipő díszítés
Vállalhatatlanul kopottá vált a kedvenc cipőd? Vagy csak szeretnél egy egyszerű kreatív ötlettel  stílusos lábbelit varázsolni az egyik balerinádból? Próbáld ki ezt a nagyszerű kreatív ötletet: a csipkével való cipő felújítást / cipő dekorálást! Ez a csipke cipő díszítés remek lehet kopott / foltos cipők  felújítására vagy egyedi esküvői / alkalmi lábbelik készítésére is. Egy ilyen csodás csipke cipő elkészítéséhez semmi másra nem lesz szükséged csak textilre való decoupage ragasztóra és egy darabka (a cipődhöz illő) csipkére. . . .
Ugrás a kreatív ötlet részleteihez
Összecsukható és állítható napozóágy - strand szék fából
Ha szeretsz fából barkácsolni és szereted a kényelmes ülő alkalmatosságokat (amik ráadásul praktikusak is), akkor ezeket a szuper,fából készült, összecsukható és állítható háttámla dőlésszögű kerti napozó ágyakat / strand székeket neked találták ki! Ezen a szuper barkács honlapon megtalálhatod majd a kerti napozószék mérettáblázatát,és az összeszerelésének útmutatóját is! (A méretek inch ben vannak megadva! 1 inch =2,54 cm, itt találhatod az  >>>online átváltót<< )  Készülhetnek a fa kerti székek természetesen egyedi méretekben is (pl. gyerek vagy dupla széles ) és a kinézetüket is saját ízlésed szerint alakíthatod! . . .
Ugrás a kreatív ötlet részleteihez
Pici amigurumi narvál (ingyenes angol horgolásminta)
Ma egy újabb, szuper aranyos, ingyenes! ( angol nyelvű ) amigurumi figura mintát hoztunk nektek: Amigurumi Space és Olga Roskoshnaya amigurumi narválját! Aranyos ugye? Ez a remek, körökre osztott ( angol nyelvű ) horgolásminta lesz majd a segítségedre abban, hogy megalkosd ezt a kedves amigurumi narvált ajándékként a barátaidnak, családodnak, vagy "csakúgy" magadnak! Amigurumi figurákat öröm készíteni és öröm ajándékozni is, hiszen ki ne örülne egy ilyen szuper aranyos narválnak ? Egy baj van csak velük: ha egyszer elkezded a horgolásukat soha többé nem fogod tudni majd abbahagyni! . . .
Ugrás a kreatív ötlet részleteihez
Dinnyés edényfogó egyszerűen (ingyenes varrási útmutató és szabásminta)
A Beautiful Mess remek, részletes, képes varrási útmutatójának köszönhetően te is egyszerűen megvarrhatod ezt az aranyos, dinnye mintás edényfogót ( még akkor is, ha csak kezdő varró vagy, hiszen a szabásmintája és összeállítása ennél egyszerűbb már nem is lehetne ) ! Kreatív ötlet ugye? Ez a kedves edényfogó , jópofa mintájával garantáltan még a legunalmasabb konyhákat is feldobja, plusz hasznos is hiszen így biztosan nem égeted majd meg többé a kezed a forró edényekkel. Természetesen - ha éppen nem vagy dinnyés hangulatban - bármilyen más neked tetsző mintával is készítheted a kör alakú edényfogókat. . . .
Ugrás a kreatív ötlet részleteihez
3 Különböző egyszerű kép - vízfestés kezdőknek
Szeretnél megtanulni vízfestékkel festeni ? Makoccino oktató videóját garantáltan szeretni fogod ! Ebben a remek videóban Makoccino azt fogja megmutatni neked, hogy a különböző vízfestési technikákat, hogyan tudod kombinálni, így különböző csodás hatásokat érhetsz el az akvarell papíron , amiket később bármilyen más festmény megalkotásához is felhasználhatsz később. A videóban egy naplementés tájkép , egy galaxis kép és egy tengerparti naplementés tájkép elkészülését nézheted majd meg. A festmények alapja a vizezés : enyhén megnedvesített alapra készülnek a képek. . . .
Ugrás a kreatív ötlet részleteihez
Frizbi egyszerűen papírtányérból - kreatív ötlet gyerekeknek nyárra
Maradt egy pár papírtányérotok a legutóbbi nyári sütögetésből? Készítsetek belőlük a gyerekekkel papír frizbiket! Kreatív ötlet ugye? A papírtányér frizbiket rendkívül egyszerű elkészíteni, ezért akár a legkisebb gyerekeknek is remek nyári elfoglaltságot jelenthetnek, plusz játszani és rendkívül jó móka lesz velük! A papírtányér frizbiket természetesen tetszés szerint dekorálhatjátok is pl.: színes ceruzával, filctollakkal vagy festékkel - a végeredmény minden formában csodás lesz! Nagy és kis papírtányérok egyaránt nagyszerűek a frizbi készítéshez ! . . .
Ugrás a kreatív ötlet részleteihez
Vidám gyümölcs mintás kaspók - nyári dekoráció egyszerűen
Ezek a kedves, gyümölcs mintásra festett , vidám agyagcserepek ( vagy kaspók ) remek dekorációi lehet a kertednek / otthonotoknak ( nyáron ) és elkészíteni is rendkívül egyszerű őket! Ez a kedves, dinnye, sárkánygyümölcs és ananász mintás cserép rendkívül egyszerűen elkészíthető ( akár a legkisebb kreatív kezek által is ) , a végeredmény pedig egészen biztosan jó kedvre derít majd mindenkit, aki látja! Természetesen nem csak agyagcserepeket és kaspókat festhetsz dinnye vagy éppen ananász mintásra , ez a remek festési technika remekül alkalmazható más unalmas tárgyak feldobására is ( Készíthetsz például dinnye mintás üveg vázákat befőttesüvegből, tálkákat levegőre keményedő gyurmából stb. ) . . .
Ugrás a kreatív ötlet részleteihez
Óriás kerti Jenga fából egyszerűen - társasjáték fából (barkácsolás)
Ha szeretnél egy szuper kerti társasjátékot készíteni, ami  hosszú órákra garantált szórakozást nyújt majd az egész családnak, és az elkészítése sem igényel magas szintű asztalos tudást, ,akkor ezt a  fából készült Jenga játékot neked találták ki!  Ehhez a szuper, fából készült óriás kerti Jengához semmi másra nem lesz szükséged csak 4 db 5x8x20cm-es fa lécre , egy fűrészre,csiszolópapírra és némi türelemre. Ez a remek, mókás kerti társasjáték remek választás lehet akkor is, ha csak most ismerkedsz a barkácsolással hiszen olyan egyszerű! De vigyázat: az óriás kerti fa Jenga olyan népszerű lesz a barátaid körében is, hogy nekik is kell majd készítened egyet-egyet! (A méretek inch-ben vannak megadva, 1 inch=2.54cm) . . .
Ugrás a kreatív ötlet részleteihez
Nyugtató-hűsítő krém napégésre házilag ( aloe verával )
Nyáron különösen fontos, hogy megfelelően gondoskodjunk bőrünk védelmérő l . De ha már megtörtént a baj és leégtünk ,többféle hatékony házi praktika létezik amivel könnyen és természetesen enyhíthetünk napégés okozta kellemetlenségeken. Ilyen természetes csodaszer az aloe-vera gél is, ami megnyugtatja és hűsíti a gyulladt kipirosodott bőrfelületet. Az aloe-vera gél tényleg "csodaszer" a természet patikájából, ha még nem hallottál róla érdemes megismerkedned vele! ( Csípésekre is nagyszerűen használható! ) Ezt a receptet követve egy aloe-vera gél alapú napégés elleni házi nyugtató kenőcsöt készíthetsz el házilag pillanatok alatt: . . .
Ugrás a kreatív ötlet részleteihez
Egyszerű nyaklánc kagylóból - kreatív nyári ötlet gyerekeknek
Szeretnél egy egyedi és vidám ékszert készíteni ( a nyaralás alatt összegyűjtött ) kagylókból ? Ezt a szuper kreatív ötletet, a festett kagyló nyakláncokat neked találták ki! A kagyló medálok / nyakláncok elkészítése rendkívül egyszerű: csak egy kis festékre és ( tetszés szerint ) csillámporra lesz hozzá szükséged. Kreatív ötlet ugye? A kagyló nyakláncokat természetesen egyéb dekorációs elemekkel is tetszés szerint dekorálhatod ( vagy nemes egyszerűséggel hagyhatod őket természetes valójukban is, így is remekül mutatnak majd! ) Egy egyszerű bőr szíjjal kombinálva natúran a legszebbek kagyló nyakláncok! . . .
Ugrás a kreatív ötlet részleteihez
Örök kaktusz egyszerűen fa bútorlábból - kreatív újrahasznosítás
Van egy ütött-kopott magányos fa bútorlábad, amit szeretnél kreatívan továbbgondolni ? Készíts belőle kaktuszt ! Kreatív ötlet ugye? Ezek a bútorlábakból készült kaktuszok dekoratívak, különlegesek, és soha nem fognak elszáradni, még a legzordabb körülmények között sem. Ez utóbbi tulajdonságuk ideális ajándékká is teszi őket olyan embereknek, akiknek a szobanövények életben tartásával eddig nem sok sikerélményük volt, de mégis szeretnének egy kis zöld vidámságot csempészni otthonaikba. Gyerekbarát festékekkel festve gyerekszoba dekorációként is remek választás lehet ez a kedves, faragott bútorlábból készült kaktusz. . . .
Ugrás a kreatív ötlet részleteihez
Csikóhalas fa falikép házilag - nyári dekoráció tengerparti hangulatban
Ez a csodaszép ( nyári hangulatú ) csikóhalas falikép egy kevés fa maradékból pillanatok alatt elkészíthető, az elkészült képpel pedig még a legunalmasabb falakat is egyszerűen feldobhatod! Kreatív ötlet ugye? Természetesen, ha nem szimpatikus a csikóhal minta, bármilyen más, neked tetsző formát is kivághatsz egy vastagabb anyagból ( pl.: kartonpapírból vagy rétegelt lemezből ). Inspirációképpen nézz szét >> itt << is ahol rengeteg különféle, szebbnél szebb tengerei élőlény árnyképet találhatsz, amik tökéletes sablon alapot szolgáltathatnak. . . .
Ugrás a kreatív ötlet részleteihez
Tojástartó bálna - kreatív ötlet gyerekeknek nyárra
Egy olyan aranyos és szuper egyszerűen elkészíthető ( nyári ) kreatív ötletet keresel papírból , amit akár a legkisebb gyerekek is egyszerűen elkészíthetnek? Készítsétek el ezeket a cuki tojástartó bálnákat ! Ahogy azt megszokhattátok már I Heart Crafty Things most is lépésről-lépésre mutatja majd meg nektek, hogy hogyan kell elkészíteni ezt a kedves tojástartó bálnát egyszerű, ( a ház körül is fellelhető ) filléres alapanyagokból.Használhatjátok az elkészült bálnákat nyári dekorációként, vagy akár vicces társasjátékokat is kitalálhattok hozzájuk! Alkotásra fel! . . .
Ugrás a kreatív ötlet részleteihez
Vicces papír aranyhalak tojástartóból - nyári ötlet gyerekeknek
Egy vicces, kreatív ( nyári ) ötletet keresel a gyerekeknek, amit egyszerű ( ház körül is fellelhető ) alapanyagokból elkészíthettek? Próbáljátok ki ezt a papír tojástartóból készült gülü szemű aranyhalat ! Kreatív ötlet ugye? A tojástartó h alacskák elkészítéséhez semmi másra nem lesz szükségetek, csak egy egyszerű papír tojástartóra , némi festékre és egy kis színes papírra. Ebben a kreatív nyári ötletben az a legszuperebb, hogy a ház körül is megtalálható egyszerű és filléres alapanyagokból alkothattok , ami aztán garantáltan sok-sok perc vidámságot okoz majd, plusz játszva fejleszti a fantáziát is! Alkotásra fel! . . .
Ugrás a kreatív ötlet részleteihez
Szeretnél még több hasonló kreatív ötletet látni? kattints ide és nézz szét ebben a kreatív ötlet kategóriában: Nyári dekorációk és nyári kreatív ötletek
Hasonló kreatív ötletek, amiket figyelmedbe ajánlunk( A mozgatáshoz használd a nyilakat vagy a pöttyöket  )
Szín és forma tanító hernyó papírból és dekorgumiból gyerekeknek
Imádjuk az olyan kreatív játékokat, amiket fillérekből meg lehet valósítani,és ez a vidám, mosolygó hernyós, színes papírból készült szín és forma párosító játék pont ilyen! Ráadásul ezzel az olcsó és egyszerű, színes papírból készült játékkal játszva is tanulhattok, ami szintén remek dolog! A hernyós szín és forma párosító játék elkészítése rendkívül egyszerű: a külső honlapon megtalálhatod majd a kukacos tábla elkészítési útmutatóját, a hozzá párosítandó színes formákat pedig formalyukasztók vagy kisolló segítségével, dekorgumiból vagy színes papírból készítheted el hozzá. Nem csak színeket és formákat, hanem más párosítható dolgokat (pl: betűket tárgyakkal) is felhasználhattok hozzá!
. . .
Ugrás a kreatív ötlet részleteihez
Jégkrém pálcika csillag - egyszerű karácsonyfadísz gyerekeknek
Ezek az aranyos jégkrém pálcikából készült csillag alakú karácsonyfadíszek pillanatok alatt összeállíthatóak, akár a legkisebb kreatív kezek által is. Szépek ugye? Kísérletezhettek a jégkrém pálcika csillag karácsonyfadíszekre kerülő anyagokkal ( szórhattok rá flittert / csillámport,ragaszthattok rájuk strasszokat /pomponokat ),és a színt is tetszőlegesen váltogathatjátok. Bárhogy is készítitek majd el, ez az egyszerű és mégis nagyszerű spatula csillag minden formában csodásan mutat majd! . . .
Ugrás a kreatív ötlet részleteihez
Karácsonyi zokni egér - kreatív újrahasznosítás (varrás nélkül)
Van egy kupac fél pár zoknid, amit eddig csak kerülgettél? Szeretnél a gyerekekkel egy kedves plüss állatkát / karácsinyi dekorációt készíteni, amihez még varrni sem kell? Ezt a kreatív ötletet, a zoknikból készült karácsonyi egeret imádni fogod! A zokni egérke alapja egy egyszerű halvány szürke zokni, amire egy színes zokniból készült sapka és sál került. Ez a lépésről-lépésre videó útmutató végigvezet majd az aranyos karácsonyi zokni egerek elkészítésének minden fázisán! Kreatív ötlet ugye? Készítheted as zokni egereket karácsonyi dekorációként akár az óvodába / iskolába is, a sikerük garantált! . . .
Ugrás a kreatív ötlet részleteihez
Origami papír szívecskék ( papírhajtogatás )
Ezek a vidám színes szívecskék egy kevés színes papírból villám gyorsan elkészíthetőek, és remek megoldások lehetnek apróbb ajándékok / kedves üzenetek elrejtésére, vagy csakúgy romantikus dekorációként. Ennek a remek lépésről-lépésre videó origami útmutatónak köszönhetően te is pillanatok alatt elkészíthetsz párat Valentin nap alkalmából akár az utolsó pillanatokban is! Természetesen ezek a csodás papír szívecskék bármilyen más alkalomra is tökéletes apró ajándékok lehetnek, legyen szó egy évfordulóról vagy "csakúgy" a hétköznapok feldobásáról. Rejts az origami (papír hajtogatott) szívecskékbe kedves romantikus üzeneteket vagy éppen egy gyűrűt  egészen biztosan hatalmas sikere lesz! . . .
Ugrás a kreatív ötlet részleteihez
Pompon fagyi - kreatív nyári dekoráció egyszerűen
Van egy kevés maradék fonalad, amit szeretnél kreatívan felhasználni a gyerekekkel ? Készítsetek belőlük ilyen vidám, pompon fagylaltokat ! Ezek a jópofa, színes fagyik játéknak is tökéletesek egy játék fagyizóhoz , vagy akár gyerekszoba dekorációként / buli dekorációként is használhatjátok őket! Elkészíteni is rendkívül egyszerű a tojástartó és pompon fagylaltokat így a legkisebb kreatív kezeket is lefoglalhatod velük egy unalmas nyári délutánon. Kapd elő a maradék fonalakat és induljon a fagyi készítés! . . .
Ugrás a kreatív ötlet részleteihez
Egyszerű pipatisztító nyuszi fa golyóval - húsvéti ötlet gyerekeknek
Ez a szuper aranyos húsvéti nyuszi egy szem fa golyó és két szál pipatisztító ( zsenília drót ) segítségével pillanatok alatt elkészíthető, akár a legkisebb kreatív kezek által is! Aranyos ugye? A pipatisztító nyuszik ( zsenília drót nyuszik ) remek kreatív elfoglaltságot jelenthetnek a kisebb és nagyobb gyerekeknek egyaránt, ráadásul az elkészült pipatisztító nyuszik tetszőleges pozíciókba állatva játékként is remekül működnek! Tehetitek a zsenília drót nyuszikat ceruzára ceruzadíszként ,használhatjátok őket kedves húsvétid dekorációkként vagy adhatjátok őket ajándékba a locsolóknak is! . . .
Ugrás a kreatív ötlet részleteihez
Aranyos krokodilok jégkrém pálcikából és pipatisztítóból
Egy jópofa, és gyorsan elkészíthető kreatív ötletet keresel, amit a gyerekekkel is könnyedén megvalósíthattok? Próbáljátok ki ezeket az aranyos pipa tisztítóból (zsenília drótokból) és jégkrém pálcikákból készült krokodilokat! Ezek a krokik tényleg villám gyorsan elkészíthetőek, és remek móka lesz velük játszani! Készíthettek a jégkrém pálcika krokodiloknak egy karton lap és némi festék segítségével mocsarat is, és a méretüket változtatva (kisebb vagy nagyobb spatulákból készítve) kialakíthattok egy egész hüllő családot ! (Természetesen ezzel a technikával más állatokat is megformázhattok.) . . .
Ugrás a kreatív ötlet részleteihez
Párna dobozok - ajándék dobozok készítése egyszerűen
Ennek a szuper kreatív videó útmutatónak a segítségével azt tanulhatod meg, hogy hogyan tudod egy egyszerű mezei CD lemez segítségével pillanatok alatt elkészíteni ezeket a szuper párna alakú papír ajándék dobozokat! Kreatív ötlet ugye? Ezek a csodás papír dobozkák bármilyen alkalomra tökéletesek lehetnek kisebb ajándékok (édességek,ékszerek, kézzel készült apróságok) csomagolásához. Elkészíteni is gyerekjáték lesz őket hiszen semmi más nem kell hozzá csak egy CD lemez, egy vonalzó, egy ceruza és egy kevés papír. Ezzel a szuper kreatív ajándék doboz készítési technikával akár adventi kalendáriumot is készíthettek a gyerekekkel! . . .
Ugrás a kreatív ötlet részleteihez
Óriás pókháló fonalból egyszerűen - kreatív Halloween dekoráció
Szeretnéd idén Halloweenkor elnyerni a legkreatívabb kültéri dekoráció díját ? Készíts óriás pókhálót egy gombolyag pólófonalból! Kreatív ötlet ugye? Ez a kültéri Halloween dekoráció nem csak rendkívül egyszerűen elkészíthető, de szuper látványos is, ezért egészen biztosan mindenki a csodájára jár majd! Természetesen nem csak kültérre készíthetsz óriás pókhálókat, beltéri Halloween dekorációnak is remek választás lehet. Olvasd el Val lépésről lépésre útmutatóját, és készítsd el te is ! ( A videó lejátszásához a külső oldalon nálunk az "EREDETI NYELVÉN" gombra kattints majd kérlek! ) . . .
Ugrás a kreatív ötlet részleteihez
Hóember széljáték wc papír gurigából - kreatív téli ötlet gyerekeknek
Szemétből is készülhetnek mókás játékok ! Ilyen ez a kedves, hóemberes széljáték ( vagy szélzsák ) is, ami egy egyszerű wc papír gurigából és színes krepp papírból pillanatok alatt elkészíthető, akár a legkisebb kreatív kezek által is Kreatív ötlet ugye? A hóemberes széljátékok elkészítése ( és használata ) nagyszerű szórakozást nyújt majd a kicsiknek az unalmasabb téli napokon , vagy akár nagyszerű téli dekorációk is készülhetnek belőlük! Fussatok a hóembereket magatok után lobogtatva vagy eregessétek őket a szélben és nézzétek ahogy vidáman táncolnak! . . .
Ugrás a kreatív ötlet részleteihez
Dinnyés papír szélforgók egyszerűen - kreatív ötlet gyerekeknek nyárra
Ezek a vidám, színes, dinnye mintás papír szélforgók remek kreatív elfoglaltságot jelenthetnek a gyerekeknek nyárra, hiszen szuper jó móka őket elkészíteni és használni is! A szélforgók alapja 2db négyzet alakú papírlap ( egy zöld és egy piros ) ami 1-2 ügyes bevágással nyeri el végső formáját. Műanyag szívószál helyett természetesen használhatsz szárként papír szívószálat vagy akár hurkapálcát is. Ha masszívabb ( időjárás álló ) anyagokból készítitek a szélforgót ( pl: vastagabb színes műanyag irattartóból ) , akkor kerti dekorációnak is tökéletesek lehetnek! Kreatív ötlet ugye? . . .
Ugrás a kreatív ötlet részleteihez
Vicces száj alakú trombiták papírból - buli ötlet
Szeretnéd a közelgő szilveszteri ( vagy szülinapi ) házibulitokat feldobni egy villámgyorsan elkészíthető, egyszerű de mégis nagyszerű ötlettel, ami garantáltan sok-sok vidám percet okoz majd? Próbáld ki ezt a szuper kreatív ötletet, papír tányérokból készült, vicces, száj alakú trombitákat ! A party trombita szájakat készítheted bármilyen mintával: lehetnek szörnyes-vicces, rúzsos női vagy éppen bajszos szájak, de állatos arcokkal szájakkal is remekül mutatnak a mini trombiták ! Készítsetek a szájakkal vicces fotókat is, így igazán kedves emlék maradhat az idei szilveszter vagy éppen szülinapi buli! . . .
Ugrás a kreatív ötlet részleteihez
Mikulás és rénszarvas papír báb - kreatív ötlet gyerekeknek mikulásra
Szeretnél a gyerekekkel egy igazán aranyos, könnyen ( és fillérekből ) elkészíthető karácsonyi / mikulás hangulatú bábjátékot készíteni? Ezeket a kedves és egyszerű, papírból készült rénszarvas és Mikulás bábokat nektek találták ki! A Mikulás és a rénszarvas báb elkészítése is rendkívül egyszerű, így akár kisebb gyerekeknek is tökéletes választás lehet.. Használhatjátok az elkészült papír bábokat bábozáshoz, a karácsonyi dekorációtok részeként az oviban / suliban, vagy aranyos mozgatható figurás karácsonyi képeslapokat is készülhetnek belőlük a szülőknek / nagyszülőknek. . . .
Ugrás a kreatív ötlet részleteihez
Hóemberes karácsonyi dekoráció műanyag kanalakból
Ez az aranyos , vidám, kreatív hóemberes téli dekoráció műanyag kanalakból készült egy (terra kotta) cserép és némi festék segítségével. Ügyes ugye? Nem muszáj kék színűre festened a cserepet, bármilyen vidám élénk színű, vagy akár elegáns fehér is lehet. Ajándéknak is tökéletes, és abszolút olcsó! Ha csibéket készítesz hóemberek helyett akkor a húsvéti dekorációdat is kiegészítheted vele, de locsolóajándéknak is tökéletes hiszen a cserepet megtöltheted édességgel is. . . .
Ugrás a kreatív ötlet részleteihez
Szappanbuborék kígyó fújó zoknival - műanyag palackokból
Ha szeretnél fillérekből egy szuper vicces (nyári) játékot készíteni a gyerekeknek, akkor próbáljátok ki ezt az újrahasznosított alapanyagokból készült szappanbuborék kígyó fújót! A szappanbuborék fújóhoz semmi másra nem lesz szükséged csak egy fél pár tiszta zoknira, és egy műanyag palackra! Kreatív ötlet ugye? A szappanbuborékok receptje is szuper egyszerű: egy kisebb edény vízbe (amibe belefér majd a palack alja) tegyél vizet és nyomj bele egy jó nagy adag mosogatószert!  Versenyezhettek is hogy ki fújja majd a leghosszabb szappanbuborék kígyókat, ennek a játéknak egészen biztosan nagy sikere lesz! . . .
Ugrás a kreatív ötlet részleteihez
Pókos kínálótál egyszerűen papírtányérból szívószálakkal
Ezek a szuper aranyos, pókos kínálótálak papír tányérokból, egy fekete szívószálakból ( vagy pipatisztítókból ) pillanatok alatt elkészíthetőek még a legkisebb kreatív kezek által is! Aranyos ötlet ugye? A papír tányér pókos Halloween kínálótálakat elkészíteni és használni is garantáltan szuper móka lesz! Ez az egyszerű kreatív ötlet nem csak Halloween bulik dekorációjaként lehet ideális választás, tökéletes kreatív elfoglaltság lehet az unalmasabb, esős őszi napokon is. Az elkészült papír tányér pókokkal nagyszerűen dekorálhatjátok akár a tantermet is! . . .
Ugrás a kreatív ötlet részleteihez
Papír szalag gömb fa - egyszerű kreatív dekoráció papírból
Még egg olyan filléres alapanyagból is, mint egy kevés maradék karácsonyi csomagolópapír , készülhetnek szebbnél-szebb dekorációk , bármilyen alkalomra! Ilyen ez a csodás papír csík ( vagy papír szalag ) gömb fácska is, ami remek kézzel készült ajándék ( vagy dekoráció ) lehet bármilyen alkalomra, legyen szó akár Valentin napról, szülinapokról / névnapokról, anyák napjáró l, vagy használhatod akár esküvői dekorációként is! A színét az ünnepelthez / ízlésedhez alakíthatod, elkészíteni pedig szuper egyszerű! Kellhet ennél több? . . .
Ugrás a kreatív ötlet részleteihez
Szövött poháralátét műanyag szívószálból - kreatív újrahasznosítás
Mi egyszerűen imádjuk az olyan kreatív ötleteket, amik villámgyorsan elkészíthetőek, praktikusak ráadásul egy kevés szemetet is kreatívan újrahasznosíthatunk velük! Ilyen Craft Passion legújabb szuper kreatív ötlete : a műanyag szívószálakból készült poháralátét is! Ezek a szívószálból készült poháralátétek nagyszerűen használhatóak kültéren és beltéren egyaránt, ráadásul a használatot és a mosást / vizet is remekül bírják textil társaikhoz képest, szóval igazán praktikus kiegészítői lehetnek a konyhádnak / ebédlődnek ! Az elkészítésükhöz sem kell sok minden: csak 30 db hasonló hosszúságú és vastagságú szívószál. ( Videó formátumban is megnézheted lépésről-lépésre >> ide kattintva << ) . . .
Ugrás a kreatív ötlet részleteihez
Zokni hóemberek
Azoknak akik még nem ismernék bemutatom a zokni hóembereket :) Ezek a szuper aranyos, dekoratív hóemberek  pillanatok alatt  belopják magukat az ember szívéve, és ugyanilyen gyorsan el is készíthetőek! Készülhetnek extravagáns verzióban is: színes zokniból, de tovább is fejleszthetitek és lehet belőle pl.: kukac is (ha több gombócot alakítasz ki), vagy éppen fekete macska is ( ha fekete zokniból készül ). A lehetőségek száma végtelen :) . . .
Ugrás a kreatív ötlet részleteihez
Szeretnél még több hasonló kreatív ötletet látni? kattints ide és nézz szét ebben a kreatív ötlet kategóriában: Kreatív ötletek gyerekeknek
Tetszett ez az ötlet? Mondd el a véleményed! (Ha elakadtál, kérdésed lenne azt is bátran megírhatod, igyekszünk minél hamarabb válaszolni!)